Molnár Csaba: 400 ezer forintot vettek ki a magyarok zsebéből az Orbán-kormány áremelései
A KSH legfrissebb adatai szerint a hazai átlagfizetést kereső magyarok egy év alatt 400 forintot vesztettek az orbáni infláción. Vagyis
Dobrev Klára
A KSH legfrissebb adatai szerint a hazai átlagfizetést kereső magyarok egy év alatt 400 forintot vesztettek az orbáni infláción. Vagyis
Nem véletlenül tagadták meg a részvételt a fideszes képviselők – „politikai botránykeltésre” – hivatkozva az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának október 17-i
A mai, 13. Árnyékkormányinfón Molnár Csaba árnyék-kancelláriaminiszter, az árnyék-miniszterelnök helyettese az ülés két legfontosabb előterjesztését és egy tájékoztatót ismertetett az
Dobrev Klára kijelentette: „Azt akarjuk látni, hogy a rendőrök bilincsben, vezetőszáron visznek el korrupt és hatalmukkal visszaélő politikusokat” Veszprémben mutatta
Az elmúlt egy évben az Árnyékkormány több mint ezer szakértővel dolgozott együtt a szociáldemokrata fordulat programján. Most eljött az ideje,
A 24.hu írta meg, hogy hárommilliárd forintnál is többet fizettek ki a vagyonkezelő alapítványok vezetőinek, a kurátoroknak és felügyelőbizottsági tagoknak. Ezek
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a foglalkoztatottak 57%-a úgy látja, hogy rosszabbul él, mint egy évvel ezelőtt. Ez nem is csoda,
Miközben beköszöntött az őszi hideg, sajtóhírek szerint egy hete nincs fűtés Budapest, egyben Magyarország egyik legnagyobb kórházának belgyógyászatán, a Szent
Hiába próbálja meggyőzni a magyarokat Pintér Sándor és a Belügyminisztérium arról, hogy nem fogják korlátozni a fűtést az iskolákban, a
Hiába hazudozik arról az Orbán-kormány, hogy fellép az élelmiszer-áremelések ellen, a nyilvános cégadatok szerint az orbáni infláción hatalmas profitot kaszálnak
Rendkívüli ülést hívott össze október 17-re és kezdeményezte Pintér Sándor belügyminiszter meghallgatását az Országgyűlés Népjóléti Bizottságában a Demokratikus Koalíció a
Ma van a mentális egészség világnapja, amely a magyar munkavállalók lelki és testi egészségét egyaránt fenyegető munkahelyi stresszre is felhívja
A Demokratikus Koalíció szerint az orbáni infláció miatt a nyugdíjemelés nem fedezi az élelmiszerár-emelést, de a milliárdos elit tovább gazdagodik.
Csak a magyar közvélemény átverését szolgálja a Fidesz vendégmunkás-törvényének tervezett módosítása. Ugyanis a vietnámi lapok – a G7 portál által
Dobrev Klára szerint az állam feladata lesz, hogy minden ember fontosnak és megbecsültnek érezze magát. Dobrev Klára az Árnyékkormány programbemutató
A DK TV DK Kulissza című műsorának új vendége Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese, honvédelmi árnyékminiszter volt. A videóból kiderül például,
Dobrev Klára, az Árnyékkormány miniszterelnöke a következő gondolatokkal köszöntötte a szépkorúakat október 1-je, az idősek világnapja alkalmából: „Egy szociáldemokrata kormányzásban
Az állam a mienk, tízmillió magyar állampolgáré, az a feladatunk, hogy az államot visszavegyük – jelentette ki a Demokratikus Koalíció
Jelentősen drágulnak a jövő évtől az autópálya-matricák az infláció miatt. Lesz olyan matrica, amely havi közel 1500 forinttal fog többe
Az elemzői várakozások szerint nehéz hónapok várnak a forintra, amely a magas kamatok ellenére is gyengülni fog az orbáni infláció,