Elérhetetlenné vált Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala
Kora reggel óta elérhetetlen Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala. A Demokratikus Koalíció (DK) azt közölte a Közbeszéddel, hogy a Facebook kollégáival közösen
Kora reggel óta elérhetetlen Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala. A Demokratikus Koalíció (DK) azt közölte a Közbeszéddel, hogy a Facebook kollégáival közösen
Két héttel azután, hogy Molnár Csaba, a DK EP-képviselője feljelentette Orbánékat az Európai Unió csalásellenes hivatalánál, a hivatal vizsgálatot indított
A kormány cserbenhagyta és elüldözte a meddő párokat Magyarországról – jelentette ki Földi Judit, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője. Ezek
A 13, Aradon kivégzett hazafi között pedig olyan emberek is voltak – például Aulich Lajos, Damjanich János, Láhner György, Leiningen-Westerburg
Amikor idén nyáron kiderült, hogy az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt. 40 millió forintot fizetett ki a Fidesz ötös számú párttag-könyv
A kormányfő és kormánya történelmi, politikai és erkölcsi árulást követ el azzal a politikával, amit az elmúlt években folytat –
Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezető-helyettese az idősek világnapjáról emlékezett meg keddi parlamenti napirend előtti felszólalásában. Címlapkép: Unplash
Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet a kormány újabb megszorítására, arra, hogy október
„Ma 20 éve tettem le a miniszterelnöki esküt, 2004. szeptember 29-én. Az azóta eltelt 20 évben az Önök többsége úgy
Bár a Demokratikus Koalíció kezdeményezte az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottság összehívását a magyarországi cég közreműködésével az izraeli titkosszolgálatnak gyártott, robbanó csipogók
„A magyar földért állandóan hatalmas könnyeket hullajtó Orbán-kormány valójában kiszárította, kizsigerelte az elmúlt tíz évben a magyar földet. Nincs más
„Magyarország minden ígérettel szemben az idei évben lassan örülni fog, ha egy százalékkal fog növekedni. A miniszterelnök bajban van, ilyenkor
Valójában a kormányzás folyamatos fiaskója mögött rendszerprobléma van. Nem kormányt kell váltani, hanem rendszert kell váltani – fogalmazott szerdai élő videójában
Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője a budapesti Cseppkő Gyermekotthonban tett látogatást, hogy kiderítse, hány százalékát érintette
Az árvíz utóéletéről készült közvéleménykutatást Bojár Ábel, az Opinio Institute kutatási igazgatója osztotta meg a Közbeszéddel. A társadalom döntő többsége
Az árvíz elapadtával egy újabb árhullámra, a budapesti politika nagy árhullámára készülünk – erről beszélt Gyurcsány Ferenc hétfő reggeli élő videójában. „Az,
Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese Facebook-posztban írta meg, hogy szeptember 26-án a DK kezdeményezésére összeül a Nemzetbiztonsági Bizottság a felrobbant
Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának sürgős összehívását kezdeményezi a Demokratikus Koalíció – jelentette be Gyurcsány Ferenc mai élő bejelentkezésében Vácról. A DK
A Nyírmeggyesen történt iskolai vetkőztetés miatt információink szerint a szülők feljelentést tettek. „Mai hír, hogy egy nyírmeggyesi általános iskolában egy
Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén kemény szavakkal bírálta Orbán Viktor miniszterelnököt. „Orbán