Belföld

Komáromi Zoltán: Hideg kórtermekben szenvednek a betegek a Szent János Kórházban

Miközben beköszöntött az őszi hideg, sajtóhírek szerint egy hete nincs fűtés Budapest, egyben Magyarország egyik legnagyobb kórházának belgyógyászatán, a Szent János Kórházban. Sajnos az állami kórházakban a fűtés hiánya és a fagyoskodó betegek már szinte mindennapos jelenségnek számítanak – tájékoztatta a Közbeszédet dr. Komáromi Zoltán, a DK egészségügyi árnyékminisztere.

Az Árnyékkormány szerint sürgős kormányzati beavatkozásra van szükség a lepusztuló állami kórházakban, ahol sok helyen már fűtés sincs, elszaporodtak a kártevők, leszakadt a mennyezet, sőt már az alapvető higiéniára és gyógyszerekre sincs elég pénz.

Komáromi úgy nyilatkozott, hogy a gürcölő magyarok milliói nem azért fizetik egy életen át az adókat és járulékokat, hogy ha megbetegszenek, akkor egy koszos, hideg, poloskákkal teli kórteremben kelljen fagyoskodniuk.

A DK-s politikus véleménye szerint ezért a magyarok többsége ugyanis nem tudja megfizetni a drága magánkórházakat, amelyeket a milliárdos elitnek tartanak fenn.

Hozzátette, hogy a Dobrev Klára vezette Árnyékkormány szociáldemokrata fordulatra készül a kormányváltás után. Drága magánkórházak helyett erős állami egészségügyet, tiszta és fűtött kórházakat, a milliárdos elit kiszolgálása helyett igazságos Magyarországot akarnak.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük