A nyilvánosság elé állítaná Áder húgát a DK a pedofilügy miatt
A DK azt követeli, hogy Pölöskei Gáborné Áder Annamária ne a testvérével üzengessen, hanem álljon a nyilvánosság elé a pedofilügyben
A DK azt követeli, hogy Pölöskei Gáborné Áder Annamária ne a testvérével üzengessen, hanem álljon a nyilvánosság elé a pedofilügyben
Kötelezettségszegési eljárást indított az Orbán-kormány ellen az Európai Bizottság a magyar meddőségi klinikák állami einstandja miatt, amivel tönkretették a jól
Már több mint egy hete nyilvánosságra kerültek azok a bizonyító erejű videófelvételek, amelyeken az Orbán Viktor áldásával szabadon engedett bicskei
Határozati javaslatot nyújtottak be a Parlamentben a DK országgyűlési képviselői, amelyben egy, a gyermekekkel szemben elkövetett szexuális visszaéléseket feltáró független
Perlai Zoltán a DK, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Jobbik közös jelöltje – „Ő az egyetlen jelölt,
Két felsőoktatással kapcsolatos hír is borzolta ma a kedélyeket; egyrészt kiderült, hogy hiába törölték el a minimumponthatárokat, a felvételihez szükséges
Gyurcsány Ferenc, egykori miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke Facebook-videójában számolt be arról, hogy a DK rendőrségi forrásai szerint a kormány
A Demokratikus Koalíció benyújtotta a Parlamentnek az Árnyékkormány gyermekvédelmi költségvetési módosító javaslatát. Ez alapján az Orbán utáni gyermekvédelmi rendszert a
Hiába tette ingyenessé az állam a meddőségi kezeléseket Magyarországon, egyre több magyar pár kezdi meg külföldön a lombikkezelést – állítja
Pesterzsébeten alakult meg az újabb ellenzéki összefogás a 2024-es választásokra. Fekete Katalin, a Demokratikus Koalíció helyi önkormányzati képviselője lesz a
A DK követeli K. Endre azonnali letartóztatását. A párt szerint egyetlen percig sem maradhat tovább szabadon, aki folytatja az áldozatok
Kétszáz. Összesen ennyi elítéltnek adtak elnöki kegyelmet az elmúlt 14 évben Orbán Viktor köztársasági elnökei – derül ki a DK
Grőber Attila a DK, a Momentum, az MSZP, az LMP és a Közösen Pápáért Egyesület polgármesterjelöltje Pápán, akit Dobrev Klára
Az Igazságügyi Minisztérium megtagadta a Demokratikus Koalíció közérdekű adatigénylését K. Endre kegyelmi ügyében, ezért a DK bírósághoz fordul a bicskei
Kínai rendőrök magyarországi bevetéséről kötött megállapodást az Orbán-kormány, amely súlyosan sérti Magyarország szuverenitását. Ezért most bizonyíthat az ellenzéki pártok, a
Dobrev Klára Facebook-videóban mutatta be a DK Tőlük elvesszük, Nektek odaadjuk! című programfüzetben mutatták meg, hogyan fogják visszavenni az országot,
Nem kellett sokat várni, hogy az orbáni pefodilhálózat ismét megmutassa erejét és befolyását – írja a Balramagyar. Alig jelentették be,
Tonzor Péter, a Demokratikus Koalíció politikusa lesz a DK, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd közös polgármesterjelöltje Dunakeszin, akit
Varga Ferenc, a DK Árnyékkormányának bér- és munkaügyi árnyékminisztere hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, „beismerte az Orbán-kormány, hogy alulfizetett vendégmunkásokat akarnak felvenni
Az MTI személyiségi jogok védelmére hivatkozva nem hajlandó kiadni a Demokratikus Koalíció (DK) közleményét, miszerint személyesen Orbán Viktor döntött Vásárhelyi