Belpol

Újabb ellenzéki nagykoalíció alakult – íme a jelölt, akitől sokat várnak

Perlai Zoltán a DK, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Jobbik közös jelöltje – “Ő az egyetlen jelölt, aki legyőzheti a Fideszt Budafok-Tétényben” – közölte a Demokratikus Koalíció Sajtóirodája a Közbeszéddel.

Közleményükben úgy vélekedtek, hogy az utóbbi hetekben sorra mutatjuk be azokat a polgármesterjelölteket – például Dunakeszin, Pápán, Szigetszentmiklóson vagy éppen Szolnokon -, akiknek óriási esélye van legyőznie a Fidesz helyi polgármestereit, és akik mögött csaknem az összes, demokratikus ellenzéki párt felsorakozott. Ha minden ellenzéki párt egyetlen, közös jelöltet állít minden településen a Fidesz helyi jelöltjével szemben, akkor június 9-én hatalmas győzelmet arathatnak a demokratikus pártok az önkormányzati választásokon.

Ezért támogatja a Demokratikus Koalíció, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Jobbik Budafok-Tétényben Perlai Zoltánt. Az öt párt szerint a budafoki születésű, a gyermekeit Budafok-Tétényben felnevelő, 30 éve a helyi önkormányzatban dolgozó Perlai Zoltán az egyetlen jelölt, aki legyőzheti a Fideszt Budapest XXII. kerületében. Március 21. és 24. között egy előválasztáson fog eldőlni, hogy Perlai Zoltán, a DK, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Jobbik közös jelöltje vagy a momentumos jelölt lesz a kormánypárti polgármester kihívója.

Az öt párt szerint a kormányváltás után Perlai Zoltán a garancia a szociáldemokrata kormány és a budafok-tétényi önkormányzat közötti együttműködésre.

A párt azt ígérte, Perlai Zoltán polgármesteri vezetése alatt Budafok-Tétényben bérlakásokat és lakbértámogatás fogunk biztosítani a pályakezdő tanároknak és szociális dolgozóknak, ezzel pedig enyhíteni tudjuk majd a fenyegető szakemberhiányt az iskolákban és a szociális ellátásban.

A Perlai Zoltán mögött felsorakozó pártok képviselői, Dobrev Klára (DK),  Tüttő Kata (MSZP), Bakos Bernadett (LMP), Béres András (Párbeszéd – Zöldek) és Staudt Máté (Jobbik) arra kérték a budafokiakat, hogy szavazzanak Perlai Zoltánra, az ötpárti közös jelöltre a március 21. és 24. közötti előválasztáson Budafok-Tétényben.

Címlapkép: Demokratikus Koalíció sajtótájékoztatója/Közbeszéd képernyőfelvétel

Támogasd a Közbeszédet. Köszönjük szépen!

Toók László Flórián

Toók László Flórián újságíró, a Közbeszéd alapító-főszerkesztője.