Magyarország annyira „szuverén”, hogy pénzért adják Orbánék a letelepedést
Ujhelyi István, európai parlamenti képviselő, az Esély Közösség alapítója a Fidesz „szuverenitási” akciójáról és annak álságosságáról írt vasárnapi nyílt levelében.
Orbán Viktor
Ujhelyi István, európai parlamenti képviselő, az Esély Közösség alapítója a Fidesz „szuverenitási” akciójáról és annak álságosságáról írt vasárnapi nyílt levelében.
Szijjártó Péter az Európai Unió leghosszabb ideje hivatalban lévő külügyminisztere, ez pedig a magyar kormány egyik nagy ellenségét is megmozgatta.
A Demokratikus Koalíció aggodalma beigazolódott: azok után, hogy Orbán Viktor már tavasszal arról beszélt, hogy 500 ezer új munkást akar
Pénteken kezdik kézbesíteni a kérdőíveket, ezzel pedig megkezdődik a nemzeti konzultáció – jelentette be a kormányszóvivő a Facebook-oldalára feltöltött videójában
Pénteken lesz 150 éves Budapest, az egész éves programsorozat megkoronázásaként este a Vígszínházban tartanak majd gálaestet. Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere
Az Equilor is azon cégek között van, amelyek tanácsot adnak a magyar kormánynak a Budapest Airport felvásárlásánál – írja a Bloomberg.
Márki-Zay Péternek semmilyen információja nincs arról, hogy támogatnák-e Karácsony Gergely kampányát külföldről, de sok sikert kíván neki és az ellenzéknek
A DK vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Orbán Viktor ellen, amikor a sajtóból kiderült, hogy Orbán Viktor már munkamegbeszélésekre is használja az
A megbízatás célja, hogy a magyar katonák részt vegyenek a terrorszervezet elleni koalíciós hadműveletekben – számolt be a Telex. A
Novemberben és decemberben újabb 140 ezer oktatási célú, személyes használatú, illetve intézményi használatú laptophoz jutnak hozzá 7. és 10. évfolyamos
Egészen elképesztő történetet osztott meg közösségi oldalán egy fiatal nő, aki nemrég úgy döntött vásárol magának egy színes télikabátot. Zsófia
Orbán úgy alázta a buzgó Bohár Dánielt, hogy még Schmidt Máriából is kibuggyant egy kacaj – szúrta ki a 444.
A Századvég folyóirat elindítása annak a radikális bejelentése volt, hogy van egy nemzedék, amelyik szerint nemcsak változások kellenek, hanem lesznek
Varga Ferenc bér-és munkaügyi árnyékminiszter Tatabányán járt utána a vendégmunkások helyzetének, miután Orbán Viktor néhány héttel ezelőtt azt mondta, az
Szeptemberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – közölte a Központi
Új TikTok videójában vallotta be Orbán Viktor, hogy mekkora hibát követett el. 6+1 kérdésre válaszolt saját TikTok oldalán Orbán Viktor.
Amíg Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külügyminiszter a választásokat nyíltan elcsaló, az ellenzék több ezer aktivistáját börtönbe záró belarusz
Drasztikusan nőtt az állami költségvetés hiánya az Orbán-kormány legfrissebb közlése szerint. Ezt a pénzt Orbánék nyilván újabb megszorításokkal és újabb
Újabb brutális megszorítást rejtett el az Orbán-kormány az adótörvények módosításai között, egy új különadót vetnek ki azokra, akiknek van munkájuk,
Álszent módon védi Orbán Viktor a Hamász terrorszervezetet, amely 1400 embert mészárolt le Izraelben és több száz – köztük több