Belföld

A DK szerint Magyarország szuverenitását egyedül Orbán Viktor és rendszere fenyegeti

Miközben az Orbán-kormány derékig jár Magyarország kiárusításában, a Fidesz egy „szuverenitásvédelmi törvényt” nyújtott be a parlamentnek. A rendszer megint az ellenzéket vádolja azzal, amit saját maga tesz évek óta – tájékoztatta a Közbeszédet Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese.

A Demokratikus Koalíció közlése szerint Magyarország szuverenitását nem a Nyugat fenyegeti, hanem Orbán Viktor azzal, hogy kiárusítja az országot Putyinnak, a kínai akkumulátorgyáraknak és egyéb, közép-ázsiai diktátoroknak

A DK szerint Magyarország szuverenitását semmilyen támadás nem éri az EU és a NATO részéről, hiszen a magyar emberek mindkét kérdésben népszavazáson döntöttek arról, hogy a szuverenitásunk egy részét az EU-val és a NATO-val megosztva gyakoroljuk – közölte a DK politikusa.

Arató Gergely hangsúlyozta, arról viszont soha nem döntött a magyar nép, hogy Orbán Viktor kiárusítsa az országot Putyinnak a máig titokban tartott hosszútávú gázpaktummal és Paks2-vel, Kínának a Budapest-Belgrád vasúttal és az akkumulátorgyárakkal, valamint egyéb, közép-ázsiai diktátorokkal kötött korrupciógyanúban fogant üzletelésekkel – húzta alá.

Címlapkép: Facebook

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük