Ennyi volt! Nagy bejelentést tett Lázár János – erre senki sem számított!
Személyes okok miatt döntött úgy, hogy 2026-ban már nem kíván indulni az egyéni országgyűlési választókerületében, mondta Lázár János csütörtökön a
Személyes okok miatt döntött úgy, hogy 2026-ban már nem kíván indulni az egyéni országgyűlési választókerületében, mondta Lázár János csütörtökön a
A hódmezővásárhelyi Sánta család úgy döntött, hogy a komplett dohányipari és napelemes céghálóját vagyonkezelő alapítványok védőernyője alá tereli – számolt
Új üzemeltetési modellt vezet be a kormány Hévízen, és a fürdőt is átalakítanák – írja a HVG. Új állami cég
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese nyílt levélben invitálja Lázár Jánost egy közös utazásra a MÁV-on, a HÉV-en, vagy a Volánon. Bedő szerint
Jakál Adrienn, a Párbeszéd – ZÖLDEK elnökségi tagja, Sopron önkormányzati képviselője Facebook-posztjában arról írt, hogy Lázár János szerint a magyar
A főpolgármester jó iránynak nevezte a közlekedésért felelős miniszter tarifaközösség-ajánlatát, a vármegye- és országbérletek fővárosi elfogadását, illetve a Budapest-bérlet megőrzését
Március elsejétől változik a tarifarendszer az állami közlekedésben, a vármegyebérleten és az országbérleten kívül minden más eddig használt bérletet megszüntetnek
A Momentum tájékoztatása szerint „aki rövidlátó politikai célok alapján zsarolja a fővárost és rombolja a közösségi közlekedés használhatóságát, az nemcsak
Mint ismert, Novák Katalin szerdán vétójogával élve az Alkotmánybírósághoz küldte a kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről szóló törvényt –
Új „millenniumi városközpont” jöhet létre a Rákosrendező pályaudvar területén, mintegy 130 hektáron, amely a modern világvárosok sorába emeli Budapestet –
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese, a közösségi oldalán tett közzé egy videót, amiben bemutatja, hogy hiába a gazdasági válság és a
Lázár János építési és beruházási miniszter menesztette Hana Dellemannt, a GYSEV osztrák vezérigazgató-helyettesét, az ausztriai kirendeltség vezetőjét – írja a
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese hívta fel erre a közvélemény figyelmét, miszerint ismét felvették a parlamenti napirendre Lázár Jánosnak azon
A magyar vasút kritikus állapotban van, a helyzet súlyosságát mutatja, hogy már a kormány részéről sem tagadják ennek a tényét,
Tanuszodát azért építünk, mert a gyermek az első – jelentette ki Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős
Lázár János javaslatára Orbán Viktor azonnali hatállyal felmentette az építési és közlekedési miniszter helyettes államtitkárát, Vukoszávlyev Zoránt – jelent meg
A debreceni momentumosok egy – a MÁV problémáira emlékeztető – molinóval zavarták meg a debreceni színház megnyitóját, amelyen Lázár János
Kaotikus viszonyok alakultak ki a magyarországi közlekedés irányításában, amiót Lázár János miniszterként 2022. december 1-jétől átvette a terület vezetését. A
Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) büszke baloldali, s ezért kristálytisztán antifasiszta párt, amely a legszigorúbban elítéli Lázár János és
Nemrég kérdéseket juttatott el Bedő Dávid, a Momentum országgyűlési képviselője Lázár Jánosnak a magyar kormány botrányos közlekedéspolitikájával kapcsolatban. Most Lázár