Belpol

Kritikus a vasút és a HÉV pályahálózatának állapota

A magyar vasút kritikus állapotban van, a helyzet súlyosságát mutatja, hogy már a kormány részéről sem tagadják ennek a tényét, sőt inkább a felújításra tett bátortalan ígérettel próbálják a problémákról elterelni a figyelmet – tájékoztatta a Közbeszédet Varga László, az MSZP elnökhelyettese.

Mint ismeretes, az illetékes miniszter, Lázár János úgy fogalmazott, hogy a következő 10 évben újjáépítik a vasúti infrastruktúrát, a beruházások pedig a járműállományt is érintik.

Varga közlése szerint ezek hangzatos és szép ígéretek, de egy vasúti konferencián elhangzottak már jelentősen árnyalják a miniszter ígéreteit, hiszen érdemi fejlesztésekre nem lehet számítani, inkább csak az országos vasúti pálya legkritikusabb gócpontjainak megszüntetése várható.

A politikus elmondta, a járműbeszerzésre tett ígéretek komolytalanságát pedig alátámasztja, hogy 3 nappal a miniszteri ígéretek után bejelentették, hogy a tervezett 80 villamos motorvonat beszerzése meghiúsul. Az elmúlt két évben tehát összesen 130 új motorvonat és 115 új villanymozdony beszerzésétől állt el a magyar vasút – írta.

Kiemelte, hogy ugyancsak fontos az elsősorban Budapestet és az agglomerációját érintő, mostoha sorsú HÉV-hálózat kérdésének az ügye. Erre vonatkozóan is ígéretet tett a miniszter, ugyanakkor nagymértékű forrásbevonások nélkül a HÉV-felújításígérete is komolyan vehetetlen – írta az MSZP politikusa.

Varga László hangsúlyozta, itt volna az ideje a szemléletváltozásnak a kormány részéről, jelentős és nagyarányú forrásbevonással lehet csak orvosolni a kialakult helyzetet. Ezek a források rendelkezésre állnak, hiszen a hírek szerint a kormány óriási összegeket költene el reptérvásárlásra. Arra kérjük a kormányt, hogy ebből az összegből inkább kezdjenek bele a vasút érdemi fejlesztésébe – zárul a lapunknak küldött híranyag.

Címlapkép: Pixabay, illusztráció

Toók László Flórián

Toók László Flórián újságíró, a Közbeszéd alapító-főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?