Titkos, kínai gigahitelt vett fel a kormány a drámai költségvetési hiány miatt
Állítja a Közbeszédnek küldött közleményében Vajda Zoltán, Budapest XVI. kerület egyéni országgyűlési képviselője, a Költségvetési Bizottság MSZP-s elnöke. Vajda Zoltán
Állítja a Közbeszédnek küldött közleményében Vajda Zoltán, Budapest XVI. kerület egyéni országgyűlési képviselője, a Költségvetési Bizottság MSZP-s elnöke. Vajda Zoltán
Egyetemistának lenni jó! Köszöntjük azokat a jelentkezőket, akik felvételt nyertek valamely felsőoktatási intézményünkbe és kívánjuk nekik, hogy tehetséggel és szorgalommal
Egyre aggasztóbb a lakáspiaci helyzet Magyarországon, amely a fiatalokat is különösen nehéz helyzetbe hozza – tájékoztatta a Közbeszédet Pusztai Patrik,
Magyarország egyik legnagyobb múltú cége, a Dunaferr hosszú évek óta komoly problémákkal küzd, ez pedig több tízezer ember életét befolyásolja
Sajtóhírek szerint Lázár János javasolni fogja a kormánynak a helyi iparűzési adó rendszerének a megreformálását. A miniszter szerint az érintett
Az MSZP a gyermekvédelmi törvény vitáján is feltette a közvéleményt és a szakmát leginkább feszítő kérdéseket – nyilatkozta Komjáthi Imre,
Hazánk és a Kárpát-medence legnagyobb tava, a Balaton egyedülálló nemzeti kincs, amely az ország számára kiemelkedő idegenforgalmi bevételt hoz. A
Tovább csökken a születések száma, ezt mutatja a KSH legfrissebb adatsora. Idén májusban ugyanis, az egy évvel korábbihoz képest további
Parragh László a jelek szerint azt gondolja, hogy 10 millió forintos kedvezményes hitellel itthon lehet tartani a pályakezdő fiatalokat –
Költségvetési csalás gyanúja merült fel a szolnoki Szigligeti Színház 7,6 milliárd forintot felemésztő felújítása ügyében, ezért a birtokába került dokumentumok
Itt az ideje, hogy végre minden magyar városban, minden budapesti kerületben olyan polgármesterek legyenek, akik a helyiek érdekeit képviselik –
Dobrev Klára, a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője Facebook-posztban jelentette be, hogy 36 órás országjáró kampányzáró körútra indul pénteken – tájékoztatta a Közbeszédet a
„Másfél hét telt el azóta, hogy személyesen vittem el az Ügyészség Markó utcai épületébe azoknak a bűncselekményeknek a bizonyítékait, amelyeket
Tavaly a munkavállalók csaknem kétharmada azzal szembesült a statisztikai adatok alapján, hogy kevesebbet ér a fizetése, miközben 2022-ben még csak
Dobrev Klára kiborította a bilit. Dobrev Klára, a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője különösen nagy kárt okozó csalás bűncselekményi gyanúja és hivatali kötelesség
Rózsa András, a Momentum zuglói polgármester-jelöltje a Facebook-oldalán tett közzé képeket arról, hogy az MSZP-s ellenfele – Horváth Csaba –
Kétnapos ülést tart a héten az Országgyűlés. Hétfőn a kormányt kérdezik a képviselők, majd tizenhét előterjesztés bizottsági jelentéseinek vitáját folytatják
Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője Facebook-oldalán írta, hogy ma Budapesten, három különböző helyszínen, szervezetten, szinte egyszerre támadták meg a közös listára és a
Az ellenzéki választópolgárok igazi örömhírben részesülhettek hétfőn – tájékoztatta a Közbeszédet Dr. Molnár Csaba a DK ügyvezető alelnöke, EP-képviselője, a
Az egészségügyben rendszerszintű diszfunkcionalitás tapasztalható, amely jelentős részben az alulfinanszírozottságból következik – tájékoztatta a Közbeszédet Dr. Szelényi Zoltán traumatológus főorvos,