Belpol

Dobrev Klára megmondta, hogy milyen polgármesterekre lenne szükség

Itt az ideje, hogy végre minden magyar városban, minden budapesti kerületben olyan polgármesterek legyenek, akik a helyiek érdekeit képviselik – erről a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője beszélt egy hétfői, budapesti kampányrendezvényen.

Dobrev Klára úgy fogalmazott: szégyen az, ami az országban történik, szégyen, hogy a magyar nyugdíjak semmire nem elegendőek, szégyen, hogy a magyar fizetések szinte a legalacsonyabbak Európában, szégyen, ami az egészségügyben az oktatásban és a “kormány környékén” zajlik. A magyar emberek 2010 óta abban a “szégyenben kell, hogy részesüljenek”, hogy Közép-Kelet-Európa egykor irigyelt országa már a “legvégén kullog” – tette hozzá.

Azzal a gyalázattal is együtt kell élnünk, hogy gyakorlatilag visszahozták a jobbágyságot – jelentette ki. Vannak az uralkodók, az uralkodó osztály, nekik mindent szabad, és vannak a magyarok, milliók, akiknek meg semmit nem szabad – érvelt az ellenzéki politikus. Hangsúlyozta, a szociáldemokraták, a baloldaliak az önkormányzatokban is az emberek hétköznapi problémáival foglalkoznak.

Dobrev Klára megjegyezte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a hétvégi Békemenet résztvevői előtt nem hozta szóba a fizetéseket, a nyugdíjakat, a kórházi várólistákat, a rendelőintézetek helyzetét, a háziorvosok számát, a pedagógusok bérét, a szociális segélyeket, vagy a gyermekvédelmet. Ehhez kapcsolódva leszögezte, hogy egy magyar miniszterelnöknek egyetlen feladata van, mégpedig az, hogy jobb hétköznapi életet biztosítson a magyarok számára.

Ezt az országot olyan erőknek, olyan politikusoknak kell kormányozniuk, akik megtiszteltetésnek tekintik, hogy az emberek azért bízták rájuk a sorsukat, hogy azt jobbá tegyék – mondta Dobrev Klára. Hozzátette, Európában is az emberek hétköznapi életével kell foglalkozni, Európának is az emberekről kell szólnia.

Kitért arra is, hogy biztosan nem állítják vissza a sorkatonaságot, “hiszen mi töröltük el”.

Kifejtette, hogy a választójogi törvény miatt csak akkor tudnak győzni, ha “egy az egy ellen indulunk”. Azt mondta, ő azt hívja ellenzéki pártnak, amelyik “Orbán rendszerét” akarja leváltani, aki pedig az ellenzéket akarja leváltani, “azt másképp nevezzük”.

Az eseményen felszólalt Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, aki nyomatékosította, hogy a magyar baloldal egésze a béke pártján áll.

Rónai Sándor, a DK-MSZP-Párbeszéd EP-képviselőjelöltje hangsúlyozta, sikerült megmutatniuk az EP-ben, hogy Magyarországnak “van még egy európai arca”. Az EU az elmúlt öt évben előre ment, miközben a magyar kormány “gyorsított a lejtőn” – fogalmazott a politikus.

Perlai Zoltán (DK-Momentum-Jobbik-LMP-MSZP-Párbeszéd) XXII. kerületi polgármesterjelölt felhívta a figyelmet, hogy Budapesten Budafok-Tétény az egyetlen olyan kerület, ahol hat párt tudott közös polgármesterjelöltet és egyéni jelölteket állítani.

Fotó: DK