Belpol

A Fidesz kirekesztő politikája nem cicózik: bírságolnak a Librinél a homfób törvény miatt – Már eljárás is indult!

A gyermekvédelminek nevezett törvény homályos szabályozása miatt a Libri a kiadókkal egyeztet minden olyan könyvről, ami jogsértő lehet. A Telex információi szerint ebben az is szerepet játszhat, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság májusban már bírságolt egy könyv miatt, amit ifjúságiként árultak – írja a 24.hu a Telex nyomán.

Vizsgálat indult a másik könyvterjesztő, a Líra ellen is. Nyáry Krisztián kreatív igazgató a portálnak megerősítette, a fogyasztóvédelem akcióját követte Rétvári Bence államtitkár (KDNP) bírálata. A politikus érvelésével ellentétben a homoszexualitás valójában szexuális orientáció, nem nemi identitás. A Lírával szembeni hatósági vizsgálat nem zárult le.

A Libri a fogyasztóvédelmi eljárás tényét megerősítette, a cég azt nem árulta el, az melyik kötetet érinti, de a portál szerint Móra Kiadó egyik könyvéről lehet szó. Nyáry Krisztián nem akarta kommentálni a Libri elleni eljárást, arról viszont értesült, hogy a Libri levelet írt több könyvkiadónak (a Líra-csoporthoz tartozónak is), azt kérte, nyilatkozzanak arról, hogy könyveik megfelelnek-e a gyermekvédelmi törvénynek, amiről a Libri azt írta, mivel meghatározásai nem egyértelműek, ezért a könyvkereskedők és kiadók minden kérdéses címet egyénileg értékelnek.A Libri arra kérte a kiadókat, a teljes kínálatot ellenőrizzék, a cél az esetleges későbbi büntetések elkerülése, ez a kiadók és a Libri érdeke is.

Nyáry Krisztián szerint a Líra még nem döntötte el, mit lép, a jogszabályt ugyan nem tartják végrehajthatónak, de jogkövetőek annak dacára is, hogy a törvény olyan tágan értelmezhető, hogy a szépirodalmi művek fele a hatálya alá esik.

A könyvkereskedők az eljárások alapján próbálják kitalálni, mi lehet a joggyakorlat. A Telex szerint a Librinél és a könyv kiadójánál azt is mérlegelik, hogy a Harry Potter-könyvsorozat egyik kötete sértheti-e a melegellenes törvény előírásait. (via 24.hu, Telex)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük