Belpol

Dobrev Klára hivatali visszaélés miatt feljelentést tesz Sulyok Tamás ügyében és eljárást kezdeményez az Alkotmánybíróságnál

Dobrev Klára kiborította a bilit.

Dobrev Klára, a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője különösen nagy kárt okozó csalás bűncselekményi gyanúja és hivatali kötelesség megszegésével elkövetett hivatali visszaélés bűncselekményi gyanúja miatt feljelentést tesz Sulyok Tamás ügyében Polt Péter legfőbb ügyésznél – tájékoztatta a Közbeszédet a DK sajtóirodája.

Továbbá eljárást kezdeményez az Alkotmánybíróságnál annak vizsgálata céljából, hogy Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság tagja, elnökhelyettese, majd elnöke 2014. szeptember 28. és 2019. október 4. napja között folytatott ügyvédi tevékenysége, valamint kézbesítési megbízotti jogviszonya szerinti tevékenysége az Abtv. 10. §-a alapján összeegyeztethető volt-e alkotmánybírósági tag megbízatásával – írta lapunknak a DK sajtóirodája.

Címlapkép: Dobrev Klára sajtótájékoztatója / Közbeszéd képernyőfelvétel