Egy jó bértárgyalás már fél siker. Mutatjuk, hogy mire készüljön
A bértárgyalás a munkavállalás egyik legfontosabb mozzanata, általában egy alku folyamat, amelyre érdemes előre és alaposan felkészülni. A HR szakember
A bértárgyalás a munkavállalás egyik legfontosabb mozzanata, általában egy alku folyamat, amelyre érdemes előre és alaposan felkészülni. A HR szakember
Dupla megszorítással sújtják a magyarokat az Orbán-kormánnyal együttműködő bankok – írja a Közbeszédnek küldött közleményében Varju László, a Demokratikus Koalíció
Aki kipróbálta, legközelebb is így vásárolna a webáruházakban. Szakértői becslések szerint az elmúlt 1 évben már több mint 20 ezer
A szociális szférában és a gyermekvédelmi ágazatban az alacsony bérek, a csekély béremelések és az elvándorló munkaerő együttesen veszélyeztetik a
Az ünnepi időszak közeledtével sokan hajlamosak nagyvonalúbban költekezni, gyakran hitelkártyájukat használva a vásárlások során. Bár elsőre csábító lehetőségnek tűnik, hogy
Január 1-jétől ismét emelkedik a szakképzésben dolgozók bére – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért,
A huszonévesek többsége ugyanolyan biztonságosnak tartja digitalizált kártyával történő okostelefonos vagy okosórás fizetést, mint a hagyományos bankkártyás tranzakciókat – derült
A magyar dolgozók jelentős része minimálbérért vagy garantált bérminimumért végzi munkáját, ezért minden év végén kiemelt figyelmet kap, hogyan alakulnak
A munkahelyi wellbeing nem csak a jóllétet, de a cégek profitját is növeli. Napjainkban egyre több vállalat ismeri fel a
A Belügyminisztérium köznevelési államtitkársága hétfőn bejelentette, hogy megkezdődtek a tárgyalások a pedagógusok bérének emeléséről a Nemzeti Pedagógus Karral és a
Január 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a nem biztosított magánszemélyek egészségügyi szolgáltatási járulékának összegében, valamint a társadalombiztosítási járulékok rendszerében. A
Mintegy négymilliárd forintot fordít idén a dolgozói fizetések korrekciójára a PENNY. A tavalyi 17 százalékos béremelés után idén átlagosan tízszázalékos
„Az árvíz elleni védekezés elvitte a figyelmet egy rendkívül fontos ügyről. Hazánk egyik legnagyobb múltú cége, a Dunaferr a szakadék
Azok számára, akik életük során minimálbérre voltak bejelentve, a nyugdíj kilátásai sajnos nem túl rózsásak. Jelenleg Magyarországon mintegy 230 ezer
A kormány geszti kihelyezett ülésének zárása után Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter tartott Kormányinfót, ahol több jelentős gazdasági és
Sokan még mindig idegenkednek az önkiszolgáló kasszáktól, noha számos előnye van – írja a Fanny magazin. Például, kevesebb időt kell
2024 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 636 700, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 400 forint
Megközelítheti a félmillió forintot a nettó átlagfizetés Magyarországon 2025-ben, ehhez pedig még a jelenleginél kisebb bérdinamika is elegendő. A minimálbér
A Magyar Államkincstár (Kincstár) 2024 július végén elindította a kárenyhítési hozzájárulás-fizetési kötelezettséggel kapcsolatos határozatok kiküldését. Az érintett mezőgazdasági termelők számára,
A magyar munkavállalók számára is a bér az elsődleges motivációs tényező, de egyre előkelőbb helyen szerepelnek az olyan juttatási formák