Dobrev Klára így venné vissza az országot a fideszes milliárdosoktól – videóval
Dobrev Klára Facebook-videóban mutatta be a DK Tőlük elvesszük, Nektek odaadjuk! című programfüzetben mutatták meg, hogyan fogják visszavenni az országot,
Dobrev Klára Facebook-videóban mutatta be a DK Tőlük elvesszük, Nektek odaadjuk! című programfüzetben mutatták meg, hogyan fogják visszavenni az országot,
Nem kellett sokat várni, hogy az orbáni pefodilhálózat ismét megmutassa erejét és befolyását – írja a Balramagyar. Alig jelentették be,
Tonzor Péter, a Demokratikus Koalíció politikusa lesz a DK, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd közös polgármesterjelöltje Dunakeszin, akit
Varga Ferenc, a DK Árnyékkormányának bér- és munkaügyi árnyékminisztere hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, „beismerte az Orbán-kormány, hogy alulfizetett vendégmunkásokat akarnak felvenni
A Demokratikus Koalíció szerint egy újabb fideszes pártkatona lett Orbán Viktor államfőjelöltje. Sulyok Tamást a Fidesz választotta meg az Alkotmánybíróság
Gyurcsány Ferenc, Magyarország egykori miniszterelnöke, a Demokratikus Koalíció elnöke Facebook-bejegyzésben reagált Varju László ítélethirdetésének ügyével kapcsolatosan – erről a DK
Varju László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, alelnöke az MTVA-székházban 2018-ban történtekkel kapcsolatos bírósági tárgyalását követően doorstep sajtótájékoztatót tartott –
Tarlós István főpolgármestersége alatt a bicskei gyermekotthon két dolgozója már 2011-ben elmondta a Fővárosnak, hogy a gyermekotthon igazgatója zaklathatja a
Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy „ma egy újabb pedofíliával gyanúsított ember szökött meg az országból,
A Demokratikus Koalíció közleménye szerint el kell számolnia Pintér Sándornak azzal, hogy miért nem működött a felügyelete alá tartozó gyermekvédelmi
Meglepte a Fidesz propagandistáját a Demokratikus Koalíció politikusa, Mészáros Dávid, aki betelefonált a Hír TV-n futó, Paláver című élő műsorba
Közös tüntetést szervez a Demokratikus Koalíció, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd-ZÖLDEK a közvetlen köztársaságielnök-választás mellett február 25-én a
A Demokratikus Koalíció igazságügyi minisztériumi forrásai szerint maga a miniszterelnök hozta meg a döntést a pedofilsegítő K. Endre szabadon engedéséről
Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője levelet írt a Magyarországi Református Egyház Zsinat elnökének a pedofilbotránnyal kapcsolatban – tájékoztatta a
Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke közösségi oldalán a következőképpen fogalmazott. Nováké volt a kéz, de kié volt
Annak ellenére, hogy eseménydús hétvégén vagyunk túl, a pedofilbotrány legfontosabb kérdésére továbbra sem kapott választ az ország: ki utasította Novák
A Demokratikus Koalíció ifjúsági aktivistái egy köteg selyemzsinórt vittek a pedofilsimogató Novák Katalin köztársasági elnök hivatalához, a Sándor-palotához, miután Orbán
Múlt hét péntek óta tudjuk, hogy Novák Katalin köztársasági elnök tavaly kegyelmet adott egy pedofil bűncselekményekben érintett embernek, aki szexuálisan
A sajtó számolt be a Bumchun-gyárban történtekről, ahol kelet-ázsiai vendégmunkásokra cserélték le az őket betanító magyar munkavállalókat – tájékoztatta a
Levélben tájékoztatta a Demokratikus Koalíció Ferenc pápát arról, hogy Novák Katalin köztársasági elnök Őszentsége tavaly áprilisi, magyarországi látogatására hivatkozva adott