Bíróság döntheti el, ki kell-e adni Kónya Endre kegyelmi kérvényét
Az Igazságügyi Minisztérium megtagadta a Demokratikus Koalíció közérdekű adatigénylését K. Endre kegyelmi ügyében, ezért a DK bírósághoz fordul a bicskei
Az Igazságügyi Minisztérium megtagadta a Demokratikus Koalíció közérdekű adatigénylését K. Endre kegyelmi ügyében, ezért a DK bírósághoz fordul a bicskei
A Momentum Kommunikáció Irodája a Közbeszédnek is eljuttatta Donáth Annának, a Momentum elnökének reakcióját Varju László elítélésével kapcsolatban. Ebben a
Tavaly májusban az elsőfokú bíróság még felmentette a csoportosan, társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak vádjában Fekete-Győr Andrást, most másodfokon
Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője a kikérte a Bizottságtól a decemberi, Magyarországra vonatkozó döntésének részletes, írásbeli indoklását, ugyanis szerinte nem
Bizonyítottság hiányában első fokon felmentette a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság azt az orvost, akit egészségügyi dolgozóként elkövetett gyógyszerhamisítás
Kéthetes sztrájkba kezdek szerdán a bírák és az ügyészek Szlovéniában az elmaradt béremelések miatt – közölte a szlovén közszolgálati televízió.
Stummer János, a Momentum politikusa a Facebookon számolt be róla, hogy kézhez kapta a bíróság ítéletét, amiben az áll, hogy
Másodfokon kimondta a bíróság: nincs semmi, ami nemzetbiztonsági kockázatot jelentene a Bosnyák tér mögé épülő irodaház szerződésében, így azt ki
Nem tudnak tovább titkolózni Orbánék. Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, melynek értelmében ki kell adni a koronavírus-járvány elleni operatív törzs üléseinek
Jogerős bírósági döntés mondta ki, hogy a kormány nem vehet le több pénzt a főváros számlájáról – kezdi Facebook-bejegyzését Karácsony
Tompos Márton, a Momentum frakcióvezető-helyettese kérdéssel fordult Nagy István agrárminiszterhez meghallgatásán a Kishantos-üggyel kapcsolatban, amelyben még 2019-ben hozott döntést az Európai
Éles szóváltás alakult ki az illetékes New York-i bíróságon Donald Trump és a bíró között a korábbi amerikai elnök és
A Kölcseyből elbocsátott tanárok pere az őket kirúgó Marosi Beatrix tankerületi vezető meghallgatásával folytatódott. Marosi Beatrix, a Belső-Pesti Tankerületi Központ
A bíróság elrendelte, hogy lefoglalják azokat a járműveket, amiket az elmúlt hónapokban még pluszban találtak a letartóztatásban ülő Schadl György
Nem történt bűncselekmény, amikor Orbán Viktor miniszterelnök honvédségi repülőgéppel utazott Pisába idén márciusban magánprogramra, ezért elutasította Hadházy Ákos ismételt felülbírálati
A város szíve körüli területek, köztereink mindig is a közösség találkozóhelyei voltak, a kultúra és az összetartozás szimbólumai. De mi
Újabb hamis fideszes vádaskodás bukott meg, most már jogerős ítélet mondja ki, hogy az Origó mellett a Magyar Nemzet is
Ki kell adni az MVM Zrt-vel kapcsolatban 2019-2020-ban hozott tulajdonosi határozatokat! Két és fél éve titkolózik az Orbán-kormány a Mátrai