Karácsony Gergely keményen nekiment Vargának: „azonnal távozzon a kormányból”
Jogerős bírósági döntés mondta ki, hogy a kormány nem vehet le több pénzt a főváros számlájáról – kezdi Facebook-bejegyzését Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere.
Karácsony elmondta: „épp eleget fizettünk már, a bíróság pedig kimondta, hogy a fővárosi közszolgáltatások további zavartalan működése előrébb való, mint a jogilag is vitatott kormányzati sarc kifizetése. Ehhez képest az államkincstár újabb 5,5 milliárdot inkasszált a számlánkról. Ez egyszerű lopás, és hatalommal való visszaélés, amiért Varga Mihály pénzügyminiszter a felelős!”
Hozzátette: „Ha ez nem lenne elég, ahelyett, hogy a pénzügyminiszter sűrű elnézések után gyorsan visszautalná az ellopott pénzt, azzal vádol meg minket, hogy néhány hét alatt elvertük a számlánkon lévő 100 milliárd forintot. Pedig pontosan tudható, hogy szinte teljes egészében a kerületi önkormányzatoknak utaltuk tovább az általunk beszedett iparűzési adóból a nekik járó részt”.
„Két eshetőség van. Az egyik, hogy a pénzügyminiszter ennyire nem ismeri az alapvető jogszabályokat. A másik, hogy ismeri őket, de mégis hazudik. Végül is mindegy. Azonnal távoznia kell a kormányból” – zárja sorait a főpolgármester.
Címlapkép: MTI/Lakatos Péter
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!