Három nagy tétje van az európai parlamenti választásnak
Orbán Viktor sorfordítónak tekinti a júniusi EP-választást, hiszen a szélsőjobboldali szövetségeseivel vissza szeretné állítani az uniót egy korábbi állapotára, ahol
Orbán Viktor sorfordítónak tekinti a júniusi EP-választást, hiszen a szélsőjobboldali szövetségeseivel vissza szeretné állítani az uniót egy korábbi állapotára, ahol
A kormány csak retorikájában foglalkozik az idősekkel. A valóságban a nyugdíj előtt álló munkanélküliek ellátását törvénymódosítással megnehezítették. Az MSZP törvénymódosító
Rózsa András, a Momentum zuglói polgármester-jelöltje a közösségi médiában tette közzé azt a levelet, amelyet Hadházy Ákossal közösen küldött az MSZP
Perlai Zoltán a DK, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Jobbik közös jelöltje – „Ő az egyetlen jelölt,
Tüttő Kata, az MSZP európai parlamenti listavezetője és Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke Budapesten, a Szabadság téren, Teleki Blanka egykori
A Momentum, a Párbeszéd és az MSZP a büntető törvénykönyvhöz nyújtott be egy módosító javaslatot, amely az öngyilkosságban való közreműködés
Molnár Zsolt 1 millió forint adományt vitt az erdélyi Tamási Áron Gimnáziumnak. Az adománygyűjtést a tavaly decemberben történt tragikus baleset
A Fidesz a nyugdíj előtt álló munkanélküliek számára elérhető ellátás (nyes) szigorításával és elértéktelenítésével tovább rontott az érintettek amúgy sem
Az MSZP Sajtóosztálya kedden közleményben tájékoztatta a Közbeszédet a párt március 15-ei programjairól. Március 15-én (pénteken) 9 órakor Kunhalmi Ágnes,
Az elmúlt időszakban sokat lehetett hallani a közösségi közlekedés problémáiról, egyebek mellett az elavult infrastruktúra, valamint a tervezett élettartamán messze
Pesterzsébeten alakult meg az újabb ellenzéki összefogás a 2024-es választásokra. Fekete Katalin, a Demokratikus Koalíció helyi önkormányzati képviselője lesz a
K. Endre nem adja fel: újra találkozott és ismét vallomása megmásítására akarta rávenni az egyik bicskei áldozatot – derült ki
Molnár Zsolt szerint „felfedezte a lukat a csőben Navracsics Tibor”. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter egy siófoki konferencián megállapította, bajok vannak
A héten, kedden, levélben fordult Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz, melyben kérdéseket tett fel azzal kapcsolatban,
Grőber Attila a DK, a Momentum, az MSZP, az LMP és a Közösen Pápáért Egyesület polgármesterjelöltje Pápán, akit Dobrev Klára
Tonzor Péter, a Demokratikus Koalíció politikusa lesz a DK, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd közös polgármesterjelöltje Dunakeszin, akit
Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke a mai napon levelet írt a köztársasági elnöknek, Dr. Sulyok Tamásnak azt kérve, tisztázza magát
A rendszerváltás óta eltelt idő legnagyobb közéleti botránya rázta meg az elmúlt időben Magyarországot, mely során a magyar társadalom és
A Fidesz tovább folytatja az elmúlt 14 év rombolását az egészségügyben, nem elég az orvoshiány, nem elég a sok bezárt
Az MSZP képviselője Harangozó Gábor mutatta be az anyagot a sajtónak – számol be a balramagyar.hu. Az RTL híradója készített