Belpol

Molnár Zsolt 1 millió forint adományt vitt a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumnak

Molnár Zsolt 1 millió forint adományt vitt az erdélyi Tamási Áron Gimnáziumnak. Az adománygyűjtést a tavaly decemberben történt tragikus baleset okán indította az MSZP pártigazgatója – tájékoztatta a Közbeszédet Molnár Zsolt, a Nemzeti Összetartozás Bizottság alelnöke, az MSZP pártigazgatója.

Molnár Zsolt, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke és a Magyar Szocialista Párt pártigazgatója azután indított tavaly adománygyűjtést, hogy az erdélyi gimnázium kollégiumának leomlott az egyik fala. 1 millió forint ugyan nem old meg mindent, de segíthet abban, hogy a diákok új berendezésekhez jussanak.

Az MSZP pártigazgatója köszönetét fejezte ki pártja közössége felé, akik patriótaként tudták, felelősséggel tartoznak a Kárpát-medencei magyarságért, tudták, hogy ilyen esetekben szolidaritásra van szükség. Köszönet jár az intézmény igazgatójának is, aki fogadta az MSZP politikusait, és átvette a jószívvel összegyűjtött adományt.

Fontos az összetartozás, fontos a nemzeti minimum és fontos lenne, hogy mindenki keresse a békességet a magyarok között. Bízunk benne, hogy a március 15-i ünnep is erről fog szólni – tette hozzá az MSZP politikusa.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Támogasd a Közbeszédet. Köszönjük szépen!

Toók László Flórián

Toók László Flórián újságíró, a Közbeszéd alapító-főszerkesztője.