Belpol

Botrány! További több tízmilliárd hiányzik a vasúti közlekedés fejlesztéséből

Az elmúlt időszakban sokat lehetett hallani a közösségi közlekedés problémáiról, egyebek mellett az elavult infrastruktúra, valamint a tervezett élettartamán messze túlhaladott járművek okozzák a legfőbb problémákat – tájékoztatta a Közbeszédet keddi közleményében Varga László, az MSZP elnökhelyettese.

Varga ismertette, hogy a tarifareform következtében sok utas számára válik olcsóbbá a közösségi közlekedés, azonban ez jelentős bevételkieséshez vezethet, és hiába lesz valami olcsóbb, ha a szolgáltatás színvonala eközben fokozatosan romlik.

Hozzátette azt is, hogy nem ritka, hogy olyan elöregedett szerelvények közlekednek közforgalomban, amelyek már hatodik évtizede koptatják a síneket. Ezek után nem meglepő, hogy a MÁV vonatai az elmúlt évben összességében 3 millió percet késtek.

Az MSZP-s politikus közleményében elmondta. az elmúlt években a magyar kormány több járműbeszerzésre kiírt tendert elszalasztott, pedig több mint 100 villanymozdony, több mint 100 motorvonat, valamint használt járművek is érkezhettek volna a MÁV flottájába, amelyek valamelyest enyhítették volna a súlyos járműhiányt.

Varga elmondta továbbá, hogy a hírek szerint a magyar kormány szeretné a spanyol járműgyártó vállalatot, a TALGO-t megvásárolni. A spanyol Sánchez-kormány azonban ezt határozottan elutasítja, hiszen a hírek szerint attól tartanak, hogy esetlegesen orosz érdekkörök állhatnak a vásárlási szándék mögött – emelte ki.

Leszögezte, hogy a kormánynak nem bizonytalan, kétes hátterű ügyletekbe kellene bonyolódnia, hanem azonnali és érdemi intézkedéseket kellene tenni a vasút megújítása felé, hiszen a közösségi közlekedés súlyosan alulfinanszírozott, a központi költségvetésből érkező források még a jelenlegi helyzet konzerválására sem elegendők.

Fotó: Pixabay (illusztráció)

Toók László Flórián

Toók László Flórián újságíró, a Közbeszéd alapító-főszerkesztője.