DK: Megalázta a rendvédelmiseket az Orbán-kormány az év végi juttatások elvételével
Szégyenletes és megalázó, hogy a rendvédelmi szakszervezet közlése szerint az Orbán-kormány egyetlen forinttal sem ismerte el az év végén a
Szégyenletes és megalázó, hogy a rendvédelmi szakszervezet közlése szerint az Orbán-kormány egyetlen forinttal sem ismerte el az év végén a
Írásbeli kérdéssel fordult Tompos Márton, a Momentum frakcióvezető-helyettese Orbán Viktorhoz azzal kapcsolatban, hogy miért hosszabbította meg novemberben a Parlament a
Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője Európai Polgári Kezdeményezést indított egy Európai Környezetvédelmi Hatóság felállításáért – tájékoztatta a párt
Március elsejétől változik a tarifarendszer az állami közlekedésben, a vármegyebérleten és az országbérleten kívül minden más eddig használt bérletet megszüntetnek
Jávor Benedek a Párbeszéd európai parlamenti képviselője úgy tájékoztatta a Közbeszédet, „joggal voltunk kíváncsiak, milyen területeken, és konkrétan milyen projektek
Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár nemrég egy beismerő vallomással felérő nyilatkozatot tett, amikor arról beszélt, hogy hazánkban a munkanélküliek 23
A Magyar Szolidaritás Mozgalom és a vele együttműködő budapesti és vidéki civil szervezetek immár évek óta azt mondják, hogy a
Mivel 2024 sorsdöntő, választási szuperév lesz, „tudjuk, hogy hatalmas lesz a nyomás, de a jövőben sem fogunk engedni semmiféle zsarolásnak
„Sóskúton vásárol telephelyet az alsózsolcai akkumulátor-feldolgozó beruházója” – számolt be a közösségi médiában Lőcsei Lajos, a Momentum országgyűlési képviselője. A képviselő szerint tavaly
Újból a megcáfolta a kormányközeli propaganda álhíreit Tompos Márton, a Momentum frakcióvezető-helyettese a Facebookon. Többek között a Magyar Nemzet és
Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom a jövedelmek (értékének) zuhanórepülését látja az MNB friss jelentésében, amely szerint a lakosság bruttó hitelállománya
Elrendelte a nyomozást a IX. kerületi ügyészség a fideszes miniszterelnök angol nyelvű honlapja, a primeminister.hu ügyében. Hadházy Ákos független országgyűlési
Az MSZP Rendszerváltást! programja olyan egészségügyi rendszert kínál, melyben a betegé és a gyógyulásé az elsőbbség, melyet nem az alulfinanszírozottság,
Ma Magyarországon a lakhatás sokaknak jelent valós és súlyos problémát, az állampolgárok többsége mindennap érzékeli a lakhatási gondokat. A kormány
A német B. Braun gyöngyösi gyárában egy megbízási szerződéssel alkalmazott külsős cég hajmeresztő körülmények között bocsátotta el közel húsz dolgozóját.
Márki-Zay Péter közölte, az MMM fillérre pontosan elszámolt a 2022-es kampány költéseivel, ez a 42 ezer soros elszámolást bárki megtekintheti
Az Európai Unió alapgondolata jó, Magyarország nem akarja otthagyni az európai közösséget, hanem át akarja venni a politikai irányítást Brüsszelben,
Eredményesen zárult az Élelmiszermentő Központ adventi jótékonysági akciója, amellyel több száz értelmi fogyatékossággal élő embernek és családjának sikerült szebbé tenni
Az Európai Parlament Soros György által irányított emberei folyamatosan zsarolják az Európai Bizottságot, hogy ne adja oda a pénzt Magyarországnak.
Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettesének parlamenti felszólalásában Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséről szóló vitában az alábbiakat közölte. „Tárgyaljunk