Még a halált is súlyosan adóztatja az Orbán-kormány
A megélhetési válság egyik szomorú következményéről nyilatkoztak temetkezési szervezetek: tízezrével viszik haza a gyászolók elhunyt szeretteik urnáit, mert a hamvasztás
A megélhetési válság egyik szomorú következményéről nyilatkoztak temetkezési szervezetek: tízezrével viszik haza a gyászolók elhunyt szeretteik urnáit, mert a hamvasztás
Az egyetlen igazi közvélemény-kutatás során országszerte a utcai pultjainknál, várjuk a választópolgárokat, hogy elmondják, mégis mi bajuk van a környezetükkel
Vonja vissza a kormány a magyar építészetről szóló törvényt, mivel azzal ellentámadást indított az Alkotmánybíróság döntésével, a civil társadalommal, valamint
A 2024-es önkormányzati választásokon Száraz Zoltánt indítja a Momentum Bonyhádon – jelentette be a párt elnöke, Gelencsér Ferenc és Száraz
Szanyi Tibor, az ISZOMM elnöke az elmúlt időszak politikai eseményeit értékelte. „Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom felhívja Orbán Viktor magyar
Donáth Anna, a Momentum EP-listavezetője a Válasz Online-on megjelent publicisztikájában arról ír: „amíg a kormányváltásért dolgozó ellenzékben van olyan szereplő, amelyik az
Nem véletlenül tagadták meg a részvételt a fideszes képviselők – „politikai botránykeltésre” – hivatkozva az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának október 17-i
A szerencsének és az asztrológiának mindig is szoros kapcsolata volt, hiszen a csillagjegyek sokak életét irányíthatják és befolyásolhatják. 2024 egy
A mai, 13. Árnyékkormányinfón Molnár Csaba árnyék-kancelláriaminiszter, az árnyék-miniszterelnök helyettese az ülés két legfontosabb előterjesztését és egy tájékoztatót ismertetett az
Jelbeszéd 2.0 címmel ad koncertet Koncz Zsuzsa 2024. április 13-án a Papp László Budapest Sportarénában – közölte a szervező Broadway
Bedő Dávid, a Momentum országgyűlési képviselője a Facebookon tett közzé képet és bejegyzést azzal kapcsolatban, hogy a mai plenáris előtt
A Magyar Szolidaritás Mozgalom sajnálkozva látta, hogy Budapest főpolgármestere október 23 -án, az ünnepi megemlékezés mellett nem arról beszélt, hogy
200 fős demonstrációt szervezett Tarnaörsön Lőcsei Lajos, a Momentum országgyűlési képviselője annak érdekében, hogy határozottabban lépjen fel az állam a
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke úgy fogalmazott: „A szerETET a jelszavunk.” A huszadik ruha- és ételosztását
Rendkívüli házbizottsági ülés összehívását kezdeményezi hétfőn az MSZP, ahol javaslatot tesz arra, hogy soron kívül még hétfőn vagy legkésőbb kedden
A jegybanki kamatvágások hatására a magasabb kamatokat kínáló kevés banki betéti ajánlat is olvadozni kezdett. Mostanra egyetlen maradt 10 százalék
A csillagok állása szerint, ha ma van a születésnapod: Megvan minden képességed ahhoz, hogy olyan magas szinted éld az életedet,
Az őszinteség energiája egészséges és pozitív irányba mozdítja az életedet. Ez az erőteljes erő legyőzi a mentális, pénzügyi és egészségügyi
Egyszerre érkezett Veszprémbe a Momentum plakátautója – amelyből hangosbemondón az szólt, hogy Orbán Viktor és Putyin elárulta ‘56 emlékét –
Donáth Anna a Nagy Imre Társaság megemlékezésén vett részt az 56-os forradalom és szabadságharc ünnepén. Ennek kapcsán osztotta meg gondolatait saját