Még milliók lógnak a levegőben a sokat adó és elvevő CSOK Plusznál
A 2024-től igényelhető CSOK Plusz feltételei között a hitelösszeg jelentős megemelése nagy pozitívum, az azonnali közvetlen támogatás megszüntetése viszont negatívum azok számára, akik ennek segítségével akarnak otthonhoz jutni.
A kezdeti közvetlen támogatás hiányát később ellensúlyozza a nagy összegű hitelleírás a gyermekek megszületésekor – derül ki a Bank360.hu értékeléséből, amely szerint két nagyon fontos, több millió forintot érő támogatás sorsa még kérdéses.
A szerda esti Kormányinfón jelentette be Csák János miniszter a városokban és nagyobb falvakban 2024-től elérhető CSOK Plusz feltételeit. Ez a támogatás lép ezeken a településeken a 2023. december 31-ig igényelhető CSOK helyébe.
A megismert új feltételek közül a Bank360.hu szakértői szerint kedvező a leendő igénylőknek, hogy a CSOK Plusz esetén is fix 3 százalékos marad a kamattámogatott hitel. Nagy pozitívum, hogy a támogatott hitel összegei jelentősen megnőnek. Egy vállalt gyermek esetén eddig nem is járt hitel, januártól viszont már 15 millió igényelhető ilyen esetben is. Két és három vállalt gyermek esetén pedig megtöbbszöröződik a maximális hitelösszeg az alábbiak szerint:
- 1 gyerek esetén 15 millió forint (jelenlegi CSOK-kal 2023 végéig nulla),
- 2 gyerek esetén 30 millió forint (jelenlegi CSOK-kal 2023 végéig 10 millió),
- 3 gyerek esetén 50 millió forint (jelenlegi CSOK-kal 2023 végéig 15 millió).
Negatívum a jelenlegi CSOK-hoz képest, hogy a CSOK Pluszt maximum 41 éves korig igényelhetik a nők, de lesz két év átmenet, ameddig a legalább 12 hetes terhesség igazolásával is megtehetik még ezt 41 évnél idősebb nők is. Egyértelműen kedvezőtlen az a változás, hogy Csák János miniszter bejelentése szerint a CSOK Pluszt már csak családok vehetik igénybe, egyedülálló anyák nem, míg a CSOK-ot egyedülállók is felvehetik. Kedvezőtlen változás, hogy csak már megszületett gyermekre nem jár CSOK Plusz, viszont az előzetes bejelentésekhez képest pozitívum, hogy a már megszületett gyermekeket is beleszámítják a gyerekszámba a miniszter közlése szerint.
Az eddigiekhez képest új kedvezmény, hogy a CSOK Plusz hitelnél egy évig csak a kamatot kell törleszteni, míg az első gyerek megszületésekor egy év törlesztési moratórium kérhető, ebben az esetben egy évvel meghosszabbodik a futamidő.
A jelenlegi jelzáloghitel-leírás lehetőségét beépítik a CSOK Pluszba azzal, hogy a második gyerek megszületésénél 10 millió forinttal csökkenthető a tőketartozás állami támogatásból. További gyerekek születésekor pedig újabb 10 millió forinttal. Ez összességében nagyobb összegű segítséget jelent, mint az eddigi, már a CSOK megítélésekor megkapható közvetlen támogatás, majd a gyerek(ek) születésekor igényelhető hitelelengedés. Viszont a CSOK Plusz felvételekor az eddigiekkel szemben közvetlen támogatás hiányában nem lesz önerő-segítség, ami a 10 milliós babaváró hitellel pótolható ki.
A CSOK Plusz újra bevezeti a felső korlátot a támogatásból szerzett otthonoknál. Első közös otthon vásárlása esetén maximum 80 millió forint értékű lakóingatlan vásárolható, a család bővülése esetén nagyobb ingatlan vásárlásánál maximum 150 millió forintos. Eddig a hitel minimális önrészét nem határozták meg a CSOK szabályai között, de a miniszter közlése szerint ez januártól első otthonnál 10 százalék, családbővülés esetén felvett hitelnél 20 százalék lehet.
Vrazsovits Rita, a Bank360.hu családtámogatási szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy két nagy kérdésre nem adott egyelőre választ a kormány a mostani bejelentésben. Mindkettő több millió forintos tételt jelenthet az igénylők számára. Az egyik az, hogy jövőre is megmarad-e a CSOK-ot igénylők illetékmentessége ingatlanvásárláskor, ami egyébként 4 százalék lenne. A másik pedig az áfa visszaigénylésének lehetősége a vételárból vagy az építési költségből, ami jelenleg ötmillió forint építésnél, az új lakásnál pedig a teljes 5 százalékos áfa.
Csák János miniszter a CSOK Plusz szabályainak ismertetésekor azt is bejelentette, hogy a falusi CSOK gyermekek után járó támogatásait egységesítik, ami feltehetően azt jelenti, hogy a használt lakás esetén jelentősen megemelt összeg jár majd az új lakás esetén is. Ez a 2024. januárjától hatályos szabályokban egy gyermek után 1 millió forint, 2 gyermek után 4 millió forint, 3 gyermek után 15 millió forint.
Fotó: unsplash.com