Kritikus a vasút és a HÉV pályahálózatának állapota
A magyar vasút kritikus állapotban van, a helyzet súlyosságát mutatja, hogy már a kormány részéről sem tagadják ennek a tényét,
A magyar vasút kritikus állapotban van, a helyzet súlyosságát mutatja, hogy már a kormány részéről sem tagadják ennek a tényét,
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője arról tájékoztatta a Közbeszédet, hogy levélben kért tájékoztatást a GVH elnökétől, hogyan fordulhatott elő, hogy
A miniszterelnök is elismerte, hogy a külföldi ipari beruházóknak szüksége lesz külföldi munkaerőre, különösképpen az akkumulátorgyárakban. Az MSZP nem az
Erről a Blikk számolt be. A lap kikérte az Országgyűlés Hivatalától az összes frakciószerződést, amelyből kiderül, hogy havonta 25 milliót, éves
Rendkívüli házbizottsági ülés összehívását kezdeményezi hétfőn az MSZP, ahol javaslatot tesz arra, hogy soron kívül még hétfőn vagy legkésőbb kedden
A magyar vasút rendkívül rossz állapotban van, mind a pályaállapotok, mind a járműpark tekintetében. Világosan látszik, hogy nem egy-egy elszigetelt
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője a videójában elmondta, hogy az állami gázszolgáltató cég, az MVM a tavalyi rezsiemelés óta idén
A parlament őszi ülésszakának nyitóülésén számos felszólalás mellett dr. Tóth Bertalan frakcióvezető és Hiszékeny Dezső országgyűlési képviselő szóbeli választ igénylő
„Orbán Viktor napirend előtti felszólalása inkább csupán egy panaszáradat volt, mely semmi biztatót nem jelentett a magyar emberekre nézve. A
Sőt annak ellentétét igyekszik megteremteni: egy tudás nélküli társadalom felé irányítja az országot, ahol az olcsó, most már szinte teljesen
Számos pozitív, szakmai visszajelzést, illetve további tanácsot kapott Molnár Zsolt országgyűlési képviselő, az MSZP pártigazgatója a közlekedésbiztonságot érintő törvénymódosító javaslataival kapcsolatban. Ezek
A kormány elhibázott gazdaságpolitikájáról, az inflációs helyzetről, valamint a felesleges kormányzati beruházásokról is beszélt Vajda Zoltán, a parlament Költségvetési Bizottságának
Két fontos elemzést publikált a KSH, az egyik a turizmussal, a másik pedig a kiskereskedelmi forgalommal kapcsolatos, azonban sajnos mindkét
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Tranzit Fesztiválon arról beszélt, hogy novemberben kaphatnak nyugdíjkorrekciót a nyugdíjasok. Korózs Lajos, az MSZP alelnöke
Az MSZP arra kéri a kormányt, hogy fontolja meg a javaslataikat és tegyen érdemi lépéseket az infláció letörése, valamint a
Komjáthi Imre feloldaná az összefogás kontra versenyzés dilemmát a 2024-es uniós és önkormányzati választáson. Hogyan fogunk kampányolni az önkormányzati választáson
Szeptembertől az Ötös-, a Hatos-, valamint a Skandináv lottó alapjáték ára, valamint a Joker alapdíja egységesen 50 forinttal emelkedik, így
A költségvetés várható átalakításáról, az inflációs adatokról, az árfigyelő rendszerről és az élelmiszerárakról is beszélt Vajda Zoltán, az Országgyűlés Költségvetési
Egy friss felmérés szerint a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság a munkáltatók 73 százalékánál talált munkaügyi jogsértést. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium szerint ez rendben
A költségvetés várható átalakításáról, az inflációs adatokról, az árfigyelő rendszerről és az élelmiszerárakról is beszélt Vajda Zoltán, az Országgyűlés Költségvetési