Az MSZP tisztességes ellátást követel a nyugdíj előtt álló munkanélkülieknek
A Fidesz a nyugdíj előtt álló munkanélküliek számára elérhető ellátás (nyes) szigorításával és elértéktelenítésével tovább rontott az érintettek amúgy sem
A Fidesz a nyugdíj előtt álló munkanélküliek számára elérhető ellátás (nyes) szigorításával és elértéktelenítésével tovább rontott az érintettek amúgy sem
A fideszes Hollik István és a KDNP-s Nacsa Lőrinc nem tett le arról, hogy betiltsa az energiaitalok vásárlását és fogyasztását
A DK követeli K. Endre azonnali letartóztatását. A párt szerint egyetlen percig sem maradhat tovább szabadon, aki folytatja az áldozatok
Valahogy szétszaladtak a lovak a Fidesznél. Ez már a vég kezde lehet a kormánypártnál – írja a Balramagyar. A HVG
Orbán Viktor és V. János közös fotóját ragasztották ki a Momentum aktivistái a Fidesz-irodákra országszerte – tájékoztatta a Közbeszédet Varsányi
Tompos Márton, a Momentum alelnöke már 2022-ben felderítette, hogy illegális kínai rendőrőrsök működnek Kőbányán és Józsefvárosban, most pedig a Szuverenitásvédelmi
Dobrev Klára Facebook-videóban mutatta be a DK Tőlük elvesszük, Nektek odaadjuk! című programfüzetben mutatták meg, hogyan fogják visszavenni az országot,
Tonzor Péter, a Demokratikus Koalíció politikusa lesz a DK, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd közös polgármesterjelöltje Dunakeszin, akit
A rendszerváltás óta eltelt idő legnagyobb közéleti botránya rázta meg az elmúlt időben Magyarországot, mely során a magyar társadalom és
A Fidesz tovább folytatja az elmúlt 14 év rombolását az egészségügyben, nem elég az orvoshiány, nem elég a sok bezárt
Úgy tűnik a Fidesz nem képes úrrá lenni a válságon, amely most már Orbánék hatalomban maradását kockáztatja – írja cikkében
Az MSZP képviselője Harangozó Gábor mutatta be az anyagot a sajtónak – számol be a balramagyar.hu. Az RTL híradója készített
Kerekes Andrea, a Momentum aktivistája a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy Balatonalmádiban egy padon ülve, egyedül hallgatta hangszórón Magyar Péter
Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője találkozott azzal a hazánkba érkező amerikai, kétpárti delegációval, amelyet sem a magyar kormány, sem a
Mivel Mihálffy Béla, fideszes országgyűlési képviselő nem válaszolt a Momentum megkeresésére, ezért Halász Noémi szegedi lakosként, a Momentum helyi alelnökeként elment
Bedő Dávid, a Momentum Mozgalom elnökségi tagja és frakcióvezető-helyettese bejelentette, hogy a Momentum ott lesz kedden Bicskén és megvédi a
„Akkor a gesztus megvolt, de mi visszakértük” – jelezte Skrabski Fruzsina. „Mindenki írjon a parlamenti képviselőjének, hogy ne fogadja el
Novák Katalin elnöki kegyelme akkora botrányt okozhat, melynek hatása meglátszódhat akár a június 9-i önkormányzati és EP-választások eredményén is. Molnár
Hatalmas botrányt kavart az az elnöki kegyelem, amit mindketten aláírtak és amely egy pedofil bűnöző tettestársát engedte szabadon. Novák Katalin
Interjút adott a Magyar Hangnak Pásztor Erzsi, akit leginkább a Szomszédok sorozat Janka nénijeként ismer a közönség. A 87 éves, Kossuth-díjas színésznő beszélt