Belföld

Bayer Zsolt szerint Magyar Péter egy “takonygerincű, narcisztikus pszichopata”

Bayer Zsolt nem fogta vissza a véleményét legújabb írásában a Diákhitel Központ egykori vezetőjéről. A publicista többek között “takonygerincűnek” és “narcisztikus pszichopatának” is nevezte Magyar Pétert, majd kifejtette, hogy a Fidesz már tíz éve is tudta, hogyan bánik Varga Judittal – írja az Index.

A magyar politikai élet szereplői és a celebek mellett Bayer Zsolt jobboldali publicista is kifejtette a véleményét a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételről, amelyen a jogász volt felesége, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter a Völner-Schadl-ügyről beszél.

“Nagyjából tíz éve rühelljük, utáljuk, kerüljük, megvetjük ezt a senkit, ezt a gazembert mi itt, a Fideszben, nagyjából tíz éve tudjuk, miképpen bánik a feleségével, s azt is, hogy ez a dupla nulla sohasem bocsátja meg, hogy nem lett belőle senki, míg a felesége vitte valamire” – fejtette ki Bayer Zsolt a Magyar Nemzet oldalán megjelent véleménycikkében.

Hozzátette, hogy “az egyetlen szórakoztató elem ebben a borzalomban” az, hogy Magyar Péter biztosan arról ír majd, hogy neki is Rogán Antal diktálta az írását. Bayer Zsolt megjegyezte, hogy bízik benne, egyszer kiderül, hogy “a műanyag szörnyeteget” ki szemelte ki a feladatra, “miután gondosan feltérképezte, hogy egy narcisztikus pszichopatával van dolga, aki bármire (is) kapható lesz”.

A Magyar Péter által készített hangfelvételről úgy fogalmazott, “a legelfogultabb kormánygyűlölőnek is nyilvánvaló, hogy az egész szituációval nem stimmel valami”. Bayer Zsolt szerint hallható volt, ahogy a jogász irányított kérdéseknek álcázta az állításokat, és “igazi narcisztikus pszichopatákra jellemző módon manipulálta az egész beszélgetést”.

A publicista kifejtette, hogy Magyar Péter minden állítását kétségbe kell vonni, mivel “aki olyasmire képes, mint ez az alak a volt feleségével és a gyerekeivel, az bármire képes. Normális ember az ilyentől undorral elfordul” – tette hozzá. (via Index)

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények