Újabb botrányt robbantott a DK – Ezek után meddig marad még hatalmon Orbán?
Nem kellett sokat várni, hogy az orbáni pefodilhálózat ismét megmutassa erejét és befolyását – írja a Balramagyar. Alig jelentették be,
Orbán Viktor
Nem kellett sokat várni, hogy az orbáni pefodilhálózat ismét megmutassa erejét és befolyását – írja a Balramagyar. Alig jelentették be,
A Népjóléti Bizottság elnökeként hiába idéztem Pintér Sándort a bizottság elé, hogy adjon magyarázatot a gyermekotthonokban történt pedofil bűncselekményekre, a
A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet egyelőre szeptemberig marad – írja a 24.hu. A kormány ismét módosította „a tömeges bevándorlás okozta
Érdekes tárgyalások zajlottak a Karmelitában egy héttel Novák Katalinék lemondása után. A szűkszavú hivatalos beszámolók mögött rémisztő lehetőségek merülnek fel
A Közbeszédnek küldött közleményében egyebek mellett Molnár szólt arról is, hogy a DK álláspontja szerint ki kell végre jelölni az
Donáth Anna, a Momentum elnöke a Facebookon reagált Orbán Viktor gazdasági évnyitón elhangzott “kocsmabölcsességeire”. A Momentum elnöke azt írja: „Orbán Viktor ma
Úgy tűnik a Fidesz nem képes úrrá lenni a válságon, amely most már Orbánék hatalomban maradását kockáztatja – írja cikkében
Varga Ferenc, a DK Árnyékkormányának bér- és munkaügyi árnyékminisztere hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, „beismerte az Orbán-kormány, hogy alulfizetett vendégmunkásokat akarnak felvenni
Alaposan átrendezheti a magyarországi piacot az a nemrég megjelent kormányrendelet, amely a kórházi gyógyszerellátást 2025 januárjától egy különleges jogokkal felruházott,
Matolcsy többek között azt mondta: Ki kellett tennünk a jegybankból Nagy Mártont, mert ahogy a miniszterelnöknek elmondtam, jelentős szakmai hibákat
Miniszterelnökség által küldött válasz szerint a károsult családokat el kívánják költöztetni a bánya közeléből – írja a 24.hu. A portál
Az MSZP képviselője Harangozó Gábor mutatta be az anyagot a sajtónak – számol be a balramagyar.hu. Az RTL híradója készített
Az MTI személyiségi jogok védelmére hivatkozva nem hajlandó kiadni a Demokratikus Koalíció (DK) közleményét, miszerint személyesen Orbán Viktor döntött Vásárhelyi
A Mindenki Magyarországa méltatlannak tartja arra Orbán Viktort, hogy Magyarország miniszterelnöke maradhasson – tájékoztatta a Közbeszédet a párt sajtóosztálya. A
A Mindenki Magyarországa Néppárt nem vesz részt az ellenzéki pártok által szervezett hétvégi tüntetésen – erről a párt elnöksége tájékoztatta
Tompos Márton, a Momentum alelnöke tegnap este a Hír TV Napi Aktuális műsorának volt a vendége, ahol élő egyenes adásban
Tarlós István főpolgármestersége alatt a bicskei gyermekotthon két dolgozója már 2011-ben elmondta a Fővárosnak, hogy a gyermekotthon igazgatója zaklathatja a
Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője találkozott azzal a hazánkba érkező amerikai, kétpárti delegációval, amelyet sem a magyar kormány, sem a
Az amerikai küldöttség elsősorban a svéd NATO-csatlakozás elhúzódó magyar ratifikációjáról tárgyalt volna – írja az Euronews. A New Hampshire-i demokrata
Tompos Márton, a Momentum frakcióvezető-helyettese a Facebook-oldalán számolt be róla, hogy írásbeli kérdést nyújtott be Orbánnak azzal kapcsolatban, hogy mi a