Cseh Katalin a Mi Hazánk budapesti kampányáról: Ugyanazt a gyűlöletet árulják, mint Orbán
Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője a Facebook-oldalán reagált a Mi Hazánk rasszista kampányára – tájékoztatta a Közbeszédet a Momentum sajtóirodája.
Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője a Facebook-oldalán reagált a Mi Hazánk rasszista kampányára – tájékoztatta a Közbeszédet a Momentum sajtóirodája.
Grezsa István orvost jelöli polgármesternek a Fidesz-KDNP Hódmezővásárhelyen. Lázár János, a térség országgyűlési képviselője, építési és közlekedési miniszter a polgármesterjelöltet
A Párbeszéd – ZÖLDEK kongresszusa – a hazai zöldpolitikai képviseletben beállt változás, valamint a DK-val és az MSZP-vel kötött megállapodás
A Demokratikus Koalíció (DK) pert indított, hogy megismerhesse a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének adott kegyelem indokait – erről a párt
Erről Gy. Németh Erzsébet, a Dobrev Klára szociális- és nyugdíjügyi árnyékminisztere tájékoztatta a Közbeszédet. Gy. Németh Erzsébet lapunknak úgy fogalmazott,
A szocialisták szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) feladata a tisztességes verseny kikényszerítése, nem a Fidesz politikai érdekeinek kiszolgálása, ezért törvénymódosítást
A Demokratikus Koalíció feladta a leckét a belügyminiszternek, szerintük ugyanis elfogadhatatlan állapotok uralkodnak a magyar kórházakban, amely már a betegellátást
Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd európai parlamenti listavezetője az európai minimálbér-szabályozás vitáján szólalt fel a magyar Parlamentben. Beszédében elmondta, a
Az LMP – Magyarország Zöld Pártja szerint nem kapnak megfelelő büntetést a szabálytalanságokat elkövető akkugyárak és szükség lenne ezeknél az
A kormány az első negyedév alatt összehozta majdnem a teljes éves hiánycélt, egész pontosan a tervezett államháztartási deficit 92,3 százalékát
Tompos Márton, a Momentum alelnöke a Facebook-oldalán tett közzé újabb videót arról, hogy Lenti, Devecser, Nagykölked és Sorkifalud után újabb
Lehet készíteni a popcornt. Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Néppárt EP-listavezetője és a párt elnöke elfogadta Deutsch Tamás vitára való
Az Orbán-kormány elmúlt 14 évének egyik legnagyobb korrupciós botránya rajzolódik ki a 24.hu cikke alapján – mondta el Arató Gergely,
Húsvéti csodaként értékelte a pénzpiac Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Matolcsy György jegybankelnök munkaebédjét, mivel a magyar gazdaságpolitika irányítói hosszú
Magyar Péter a tegnap esti ATV-interjújában arról beszélt: saját Európa-politikája közelebb áll a Fideszéhez, mint az ellenzékéhez. Donáth Anna, a
A digitális állam megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslat és igazságügyi tárgyú előterjesztések általános vitáját folytatja le kedden
Az álcivil plakátok és az álközszolgálati hirdetések is végtelenül gonosz és buta eszközei a Fidesz-kormánynak: a „Stop Soros” kampány és
Lila ukulelét hagyott a Momentum a Keleti Pályaudvaron szétvert közösségi zongorán – tájékoztatta a Közbeszédet a párt sajtóirodája. Erről Pleva
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány jogi lépéseket tesz a SPAR-ügyében, az igazságügyminiszter fog eljárni – írja az ATV.
A kormány 300 milliárd forint közpénzt adna egy gazdag arab befektetőnek a mini-Dubaj felépítésére Budapesten – erről Arató Gergely, a