Ez kiverte a biztosítékot: újabb veszélyes akkumulátorüzem épül Iváncsán
A Demokratikus Koalíció követeli az összes akkumulátorgyár építésének felfüggesztését – hangzott el Kocsis-Cake Olivio környezetvédelmi és klímaügyi árnyékminiszter és Szabó
A Demokratikus Koalíció követeli az összes akkumulátorgyár építésének felfüggesztését – hangzott el Kocsis-Cake Olivio környezetvédelmi és klímaügyi árnyékminiszter és Szabó
A Momentum arról tájékoztatta a Közbeszédet, hogy Donáth Anna beszédét azzal kezdte, hogy felidézte a párt kezdeteit, és elmondta: “ahogy
„Igaz beszéd, igaz ország” címmel Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője beszédet tartott a párt küldöttgyűlése előtt. A beszédet videókapcsolaton keresztül
Amíg Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külügyminiszter a választásokat nyíltan elcsaló, az ellenzék több ezer aktivistáját börtönbe záró belarusz
Fekete Katalin helyi önkormányzati képviselő a Demokratikus Koalíció polgármester-jelöltje Pesterzsébeten – tájékoztatta a DK a Közbeszédet. A gazdasági-menedzser szakmérnökként végzett,
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója közleményben arról tájékoztatta a Közbeszédet, hogy a pénteki Rómeó és Júlia című előadásuk Szász
A MÁV Kőbánya alsó vasútállomás főépületénél akciózott a Momentum, erről Stemler Diána, a Momentum helyi önkormányzati képviselője számolt be –
A DK egy évvel ezelőtt kezdeményezte felvételét Európa legnagyobb baloldali politikai szövetségébe, az Európai Szocialisták Pártjába (Party of European Socialists
Szemző Áron, a Momentum Pest megyei elnöke a Facebookon tett közzé bejegyzést és képet arról, hogy a Belügyminisztériumhoz viharkár miatt
Ma ünnepli 65. születésnapját csodálatos alkotónk, Kulka János Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok
Szijjártó Péter a messzi Guatemalába repült, hogy partnert találjon. Itt korábban még nem járt még magyar külügyminiszter. 19 ezer kilométert repült,
Fél éve ingyen átadott az állam a Református Egyháznak több hatalmas hegyvidéki telket is, most pedig nemzetgazdaságilag kiemeltté minősítenék rajtuk
A független felmérések szerint jelenleg a momentumos Mándi László a legnépszerűbb ellenzéki politikus Debrecenben – tudta meg a Közbeszéd. Az
Még ki sem hűlt L. Simon László széke, már meg is találták az új igazgatót. L. Simon Lászlót hétfőn brutális
Nagyon körültekintőnek kell lenniük azoknak, akik szeretnék, hogy a Black Friday-szezonban (fekete péntek) megvásárolt termékek valóban örömet okozzanak – tájékoztatta
Az elkövetkezendő időszakra Nostradamus, a világhírű francia orvos és jós, 7 csillagjegynek szerencsét, gazdagságot és kapcsolati sikereket jelez előre. Lássuk,
Többfelé kell esőre számítani a hétvégén, és erős széllökések is előfordulhatnak. A hőmérséklet is csökkenni kezd: vasárnap hajnalban ismét előfordulhat
Grósz Andort, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökét a Hamász Izrael elleni terrortámadásáról és annak következményeiről, valamint az ennek
A Zsidó Budapest 150 éve programsorozat keretében Erzsébetváros Önkormányzata és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közös szervezésében ünnepi hangversennyel készülnek
„Válogatás nélkül lőttek, elraboltak, akit csak tudtak, felgyújtották az emberek házait, hogy az ablakon keresztül meneküljenek, ahol a terroristák vártak”