Már a fideszes városvezetők is vészharangot kongatnak a vasútvonalak állapota miatt
A magyar vasút rendkívül rossz állapotban van, mind a pályaállapotok, mind a járműpark tekintetében. Világosan látszik, hogy nem egy-egy elszigetelt
A magyar vasút rendkívül rossz állapotban van, mind a pályaállapotok, mind a járműpark tekintetében. Világosan látszik, hogy nem egy-egy elszigetelt
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője a videójában elmondta, hogy az állami gázszolgáltató cég, az MVM a tavalyi rezsiemelés óta idén
A parlament őszi ülésszakának nyitóülésén számos felszólalás mellett dr. Tóth Bertalan frakcióvezető és Hiszékeny Dezső országgyűlési képviselő szóbeli választ igénylő
„Orbán Viktor napirend előtti felszólalása inkább csupán egy panaszáradat volt, mely semmi biztatót nem jelentett a magyar emberekre nézve. A
Sőt annak ellentétét igyekszik megteremteni: egy tudás nélküli társadalom felé irányítja az országot, ahol az olcsó, most már szinte teljesen
Számos pozitív, szakmai visszajelzést, illetve további tanácsot kapott Molnár Zsolt országgyűlési képviselő, az MSZP pártigazgatója a közlekedésbiztonságot érintő törvénymódosító javaslataival kapcsolatban. Ezek
A kormány elhibázott gazdaságpolitikájáról, az inflációs helyzetről, valamint a felesleges kormányzati beruházásokról is beszélt Vajda Zoltán, a parlament Költségvetési Bizottságának
Két fontos elemzést publikált a KSH, az egyik a turizmussal, a másik pedig a kiskereskedelmi forgalommal kapcsolatos, azonban sajnos mindkét
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Tranzit Fesztiválon arról beszélt, hogy novemberben kaphatnak nyugdíjkorrekciót a nyugdíjasok. Korózs Lajos, az MSZP alelnöke
Az MSZP arra kéri a kormányt, hogy fontolja meg a javaslataikat és tegyen érdemi lépéseket az infláció letörése, valamint a
Komjáthi Imre feloldaná az összefogás kontra versenyzés dilemmát a 2024-es uniós és önkormányzati választáson. Hogyan fogunk kampányolni az önkormányzati választáson
Szeptembertől az Ötös-, a Hatos-, valamint a Skandináv lottó alapjáték ára, valamint a Joker alapdíja egységesen 50 forinttal emelkedik, így
A költségvetés várható átalakításáról, az inflációs adatokról, az árfigyelő rendszerről és az élelmiszerárakról is beszélt Vajda Zoltán, az Országgyűlés Költségvetési
Egy friss felmérés szerint a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság a munkáltatók 73 százalékánál talált munkaügyi jogsértést. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium szerint ez rendben
A költségvetés várható átalakításáról, az inflációs adatokról, az árfigyelő rendszerről és az élelmiszerárakról is beszélt Vajda Zoltán, az Országgyűlés Költségvetési
„Helyi civilek, szakmai szervezetek, képviselők, polgármesterek tiltakoznak a bezárások ellen, petíciók fogalmazódnak meg és nagyon sokan követelik ezeknek a vonalaknak
Az egészségügyben a 8 órás munkarend szigorú megkövetelése nem szolgálja az ellátás minőségének a javítását. A Belügyminisztérium és a Magyar
2010 előtt a munkahelyemen még élt a korkedvezményes nyugdíj lehetősége. Akinek megvolt a 40 év szolgálati ideje, illetve betöltötte az
A gyermekvédelem területén sürget kormányzati lépéseket az MSZP – közölte Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese szombati online sajtótájékoztatóján. A politikus
Varga Mihály beismerte, hogy nem lesz rendkívüli nyugdíjemelés novemberig. Az MSZP hónapok óta javasolja a nyugdíjak januárig visszamenő, 3%-os kiegészítő