Szalay-Bobrovniczky beintett Ukrajnának: teljesen magára hagyná a megtámadott országot
Magyarország továbbra sem szállít fegyvereket, és nem támogatja, hogy további pénzek menjenek Ukrajnába – jelentette ki a honvédelmi miniszter Brüsszelben
Magyarország továbbra sem szállít fegyvereket, és nem támogatja, hogy további pénzek menjenek Ukrajnába – jelentette ki a honvédelmi miniszter Brüsszelben
A miniszter szerint a Telex kormányellenes, a Fidesznek pedig nincs médiája – nyilatkozta Rogán a Telexnek. Egy bizottsági ülés után
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője arról tájékoztatta a Közbeszédet, hogy levélben kért tájékoztatást a GVH elnökétől, hogyan fordulhatott elő, hogy
Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök és Benedek Szilveszter mezőgazdasági és vidékfejlesztési árnyékminiszter Nyíregyházán mutatta be az Árnyékkormány mezőgazdasági programját – tájékoztatták a
Egészen elképesztő történetet osztott meg közösségi oldalán egy fiatal nő, aki nemrég úgy döntött vásárol magának egy színes télikabátot. Zsófia
Kedden reggel 24 órás fokozott ellenőrzés kezdődik a vasúti biztonság érdekében Magyarországon. Az akció célja, hogy a vasúti kocsikat károsító
Orbán úgy alázta a buzgó Bohár Dánielt, hogy még Schmidt Máriából is kibuggyant egy kacaj – szúrta ki a 444.
A Századvég folyóirat elindítása annak a radikális bejelentése volt, hogy van egy nemzedék, amelyik szerint nemcsak változások kellenek, hanem lesznek
A brutális élelmiszerdrágulás miatt drasztikusan zuhant a kisboltok forgalma a vidéki kiskereskedelmi láncok adatai szerint, vagyis az orbáni infláció miatt
Néprajzi Múzeum minden jel szerint a Magyar Nemzeti Múzeum esetéből tanulva különítette el az Indiánok. Lelkek. Túlélők. című fotókiállítás egyik,
Ez már a tanárok második felmondási hulláma. A státusztörvény bevezetése óta elindultak a felmondási hullámok a tanárok körében. A G7
A Nemzeti Színházban pénteken történt baleset játszott közre a döntésében. A Nemzeti Színház közölte a magyarnemzet.hu-val: pénteki baleset hatására lemondott Vidnyánszky
A vasárnap tartott küldöttgyűlésen döntés született a Momentum teljes EP-listájáról, erről Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke számolt be sajtótájékoztatón –
Változékony idő várható a héten, a többórás napsütések mellett több napon is előfordulhat eső. A hét első felében még akár
Új TikTok videójában vallotta be Orbán Viktor, hogy mekkora hibát követett el. 6+1 kérdésre válaszolt saját TikTok oldalán Orbán Viktor.
A Demokratikus Koalíció követeli az összes akkumulátorgyár építésének felfüggesztését – hangzott el Kocsis-Cake Olivio környezetvédelmi és klímaügyi árnyékminiszter és Szabó
A Momentum arról tájékoztatta a Közbeszédet, hogy Donáth Anna beszédét azzal kezdte, hogy felidézte a párt kezdeteit, és elmondta: “ahogy
Amíg Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külügyminiszter a választásokat nyíltan elcsaló, az ellenzék több ezer aktivistáját börtönbe záró belarusz
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója közleményben arról tájékoztatta a Közbeszédet, hogy a pénteki Rómeó és Júlia című előadásuk Szász
Változásra van szükség Brüsszelben – írta az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöke szombaton a Facebook-oldalán. Varga Judit a közösségi oldalán