Belföld

Sebők Éva szerint a Fidesz mutyija miatt rúgnak ki egészségügyi dolgozókat, az államtitkár nem cáfolt

Sebők Éva, a Momentum országgyűlési képviselője tudtára jutott, hogy elbocsátásokat tervez a Belügyminisztérium, így kérdéssel fordult Pintér Sándorhoz.

„Az elmúlt napokban több választói megkeresés elért hozzám, melyben arról tájékoztattak, hogy elbocsátások történnek az orosházi és gyulai kórházban, ezek pedig elsősorban a létesítmény üzemeltetésben dolgozókat érinthetik. Kis nyomozás után kiderült, nem csupán Békés megyére, hanem az egész országra kiterjed a leépítéshullám” – indította napirendi felszólalását a Momentum képviselője.

Sebők szerint a leépítések hátterében az állampárt egy 400 milliárd forint értékű megbízása áll, miszerint a kórházak üzemeltetését a Habony-Rogán érdekkörhöz ezer szállal kötődő B+N referencia Zrt. veszi át.

Rétvári Bence, államtitkár nem tért ki rá, hogy ki a megbízás kedvezményezettje, de nem is cáfolta annak tényét. Válaszában elismerte, hogy az üzemeltetési feladatokat az állam központosítva átveszi a kórházaktól, és azt is, hogy a jogutódlással, illetve ahhoz hasonlóval a munkatársak átkerülnek a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósághoz, ami bizonyos számú elbocsátásokat eredményezhet.

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

Toók László Flórián

Toók László Flórián újságíró, a Közbeszéd alapító-főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük