Belföld

Donáth Anna kéri az Európai Bizottságot, hogy indítson kötelezettségszegési eljárást, ha elfogadják a megfélemlítési törvényt

Donáth Anna az Európai Bizottsághoz fordul, és arra kéri a Bizottságot, hogy vizsgálják ki a parlament előtt lévő “szuverenitásvédelmi törvény” tervezetét – tájékoztatta a párt sajtóosztálya a Közbeszédet.

A Momentum EP-képviselője szerint ugyanis a törvény tervezete nyilvánvalóan uniós jogba ütközik. Például azzal, hogy nem definiálja egyértelműen a “külföldről származó finanszírozás” fogalmát, így abba a közvetlenül Brüsszelből érkező EU-s támogatások is beletartozhatnak.

Donáth Anna azt is kéri a Bizottságtól, hogy amennyiben a törvényt a parlament elfogadja, indítson kötelezettségszegési eljárást, és követelje a magyar kormánytól az uniós jog betartását.

„A törvény tervezete jogi nonszensz, hiszen úgy fenyeget akár 3 évig terjedő szabadságvesztéssel, hogy közben homályban hagyja, mi számít pontosan bűncselekménynek. Ez pedig már a magyar Alaptörvénybe is ütköző gyakorlat” – érvel Facebook-bejegyzésében Donáth Anna.

A Momentum EP-képviselője szerint a kormány hiába hívja “szuverenitásvédelmi törvénynek”, valójában a civil szféra megfélemlítése a cél.

„Azokat akarják megfélemlíteni, akik szabadon akarnak gondolkodni, véleményt nyilvánítani és kritizálni azt, ami nem tetszik nekik ebben az országban. Például azt a rendszert, amelyik lopakodó zsarnoksággal veszi el a szabadságunkat. Ez a törvény a demokrácia egyik alappillérét, a szabad civil társadalmat veszi célba. Szándékosan homályos megfogalmazásainak egyetlen célja, hogy öncenzúrára késztesse a civileket. Hogy ne merjenek megszólalni, ne merjék felvállalni a véleményüket, hiszen bármikor jöhet érte a feljelentés, a bíróság és a börtön” – fogalmazott Donáth.

Donáth Anna szerint Magyarország nem szabad ország: “Nem a megfélemlítési törvény vette el a szabadságunkat, de ez világít rá legjobban, hogy már nem vagyunk szabadok. A szabadság alapvető európai értékünk, és nekem európai parlamenti képviselőként kötelességem az európai színtéren is mindent megtennem annak visszaszerzéséért.”

„Nem fogjuk önként odaadni a magyarok maradék szabadságát a teljhatalomra törő kormánynak” – zárta bejegyzését a Momentum politikusa.

Fotó: Donáth Anna/Momentum

Toók László Flórián

Toók László Flórián újságíró, a Közbeszéd alapító-főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük