Vízzel árasztotta el az izraeli hadsereg a Hamász gázai alagútrendszerét
Vízzel árasztották el izraeli katonák a palesztin Hamász iszlamista szervezet több alagútját a Gázai övezetben – jelentette be az izraeli
Vízzel árasztották el izraeli katonák a palesztin Hamász iszlamista szervezet több alagútját a Gázai övezetben – jelentette be az izraeli
Az ukrán-magyar határszakaszon 4366-an léptek be Magyarországra szombaton, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 6879-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek
Boris Pistorius német védelmi miniszter pénteken arra figyelmeztetett, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti háború más országokra is kiterjedhet. „Szinte
A NATO továbbra is támogatja Ukrajnát, mivel Oroszország nem mutatja a békére törekvés jeleit, a szövetségesek további pénzügyi támogatást, több
Három frontszakaszon hét rohamot vertek vissza az orosz fegyveres erők, az érintkezési vonal mentén pedig több mint 870 ukrán katona
Szembe kell néznünk vele, hogy a veszélyek korát éljük mások rossz döntései miatt – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a
„Gyurcsányék a kormányzásuk idején elvettek a nyugdíjasoktól és a dolgozóktól” – közölte a Fidesz a DK pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott bér-
Szeptemberre az augusztusi 67-ről 74 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint az Orbán-kormány inkább felelős a tavaly megemelt lakossági rezsi
Az izraeli hadsereg erői az éjszaka folyamán bevonultak a Gázai övezet északi részére, kiterjesztették a szárazföldi műveleteket, és továbbra is
Egyelőre 2024. május 23-ig maradna a rendeleti kormányzás, így a háborús veszélyhelyzet is, ha nem lesz újabb hosszabbítás. A szomszédos
Az izraeli légierő hétfőre virradóra ismét intenzíven bombázta a Gázai-övezetben a területet uraló és Izraelt megtámadó Hamász iszlamista terrorszervezet katonai
Fontos kérdéseket érint a bizottság heti munkája. „A héten tartandó Nemzetbiztonsági Bizottság napirendjének kiegészítését javaslom, különös figyelemmel az Izraelt ért
Rendkívüli uniós csúcsot hívott össze keddre videókonferencia formájában Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, aki a tagállami vezetőknek szóló meghívólevelében fontosnak
Tüntető diákok és rendőrök tűztek össze pénteken Rómában egy palesztinpárti demonstráción. A RadioGenoa az X közösségi oldalon videókat tett közzé
Az X közösségi felület több száz „Hamászhoz kötődő fiókot” távolított el, és több tízezer poszt eltávolítására vagy megjelölésére tett intézkedéseket
Legkevesebb tizenöt rakétával támadták Izrael északi határvidékét kedden Libanonból, a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei pedig a Gázai övezetből indítottak
Németország rendíthetetlenül kiáll Izrael mellett – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár vasárnap Berlinben a Hamász palesztin szélsőséges szervezet Izrael
Böröndi Gábor vezérezredes szerint a háború kitörése után fel kellett rázni a honvédségi katonákat. „A most belépő fiatalok történelmi jelentőségű
David Pressman a Twitteren bíztató fejleménynek nevezte, hogy Novák Ukrajnába ment, kifejezve ezzel hogy ő is azon szövetségesek pártján áll,
1956-ra emlékeztette a magyar minisztert Miroslav Wlachovský. „Kedves Péter, kérlek, ne mondd meg, hogy mások mit gondolnak, mielőtt megkérdeznéd őket”