Belpol

Nevetséges indoklással utasították el a DK feljelentését a túlárazott kínai lélegeztetőgépek ügyében

Elutasította a Nemzeti Nyomozóiroda a Demokratikus Koalíció feljelentését, amelyet hűtlen kezelés gyanújával tettünk, miután a Telex cikkéből kiderült: több mint 4 milliárd forint előleget fizetett ki az Orbán-kormány 749 darab kínai lélegeztetőgépért, amelyeket most töredékáron, lényegében fillérekért próbál elárverezni a Külgazdasági és Külügyminisztérium – tájékoztatta a Közbeszédet Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője.

Varga elmondta, hogy a rendőrség azzal a nevetséges indokkal utasította el a nyomozás megindítását, hogy a lélegeztetőgépek elárverezése arra utal, hogy „a minisztérium a közpénzzel felelősen gazdálkodik”.

A Demokratikus Koalíció szerint a rendőrség az Orbán-kormány utasítására igyekszik eltussolni az Orbán-rendszer történetének egyik legnagyobb lopását.

Ennek során 300 milliárd forintot fizetettek ki 17 ezer darab, használhatatlan, túlárazott, a mai napig raktárakban porosodó lélegeztetőgépért, az üzleten pedig a Fidesz-közeli milliárdos elit gazdagodott meg – ismertette a DK-s politikus.

Varga Zoltán kiemelte, hogy ezek a milliárdosok vaskos profitot zsebeltek be a Covid-járványra hivatkozva az Orbán-kormány segítségével, miközben magyar emberek tízezrei veszítették életüket a járvány során.

Mi, DK-sok azonban véget akarunk vetni ennek! Vissza akarjuk venni a hazánkat Orbán milliárdosainak zsebeiből, és ki akarjuk söpörni az orbáni pedofilhálózatot! Erről szól a szociáldemokrata fordulat, a Dobrev Klára vezette Árnyékkormány szociáldemokrata programja.

– zárta közleményét.

Fotó: MTI

Toók László Flórián

Toók László Flórián újságíró, a Közbeszéd alapító-főszerkesztője.