Belpol

Feljelentést tett a Párbeszéd a letelepedésikötvény-biznisz és Rogán Antal feltalálói díja kapcsán

Tordai Bence, a Párbeszéd – ZÖLDEK frakcióvezetője közöle, hogy feljelentést tettek letelepedésikötvény-biznisz és Rogán Antal feltalálói díja kapcsán – tájékoztatta a Közbeszédet a párt sajtóirodája.

Tordai Bence, a Párbeszéd – ZÖLDEK frakcióvezetője azonnali kérdésének elején felidézte: az elmúlt hetekben oknyomozó újságírók kiderítették, hogy a letelepedésikötvény-biznisz kínai kulcsszereplője Magyarországra hozott 3 milliárd forintot, majd fillérekért itt hagyta Rogán Antalhoz közeli cégekben, amelyek Rogán emberein keresztül összeköttetésben állnak azzal a MobilSign Kft.-vel, ahonnan Rogán Antal a feltalálói díjat kapja – tette hozzá Tordai.

A Párbeszéd – ZÖLDEK feljelentést tett az ügyben vesztegetés elfogadása tárgykörben, ismeretlen tettes ellen. A frakcióvezető azt a kérdezte a legfőbb ügyész helyettesétől, “elindult-e a nyomozás az ügyben, illetve ha a nyomozás megállapítja, hogy vesztegetés történhetett, elképzelhető-e, hogy Rogán Antal ellen vádat emel az ügyészség?”

A Párbeszéd frakcióvezetője elmondta, hogy Dr. Ibolya Tibor, legfőbb ügyész helyettese semmitmondó, a feljelentés megítélésének technikai jellegű aspektusait tárgyaló válaszában ki sem tért a konkrét ügyre és Rogán Antal lehetséges szerepére, ezért Tordai Bence újra feltette kérdését: “amennyiben megállapítható lesz az összefüggés a letelepedési kötvények és Rogán találmányi díja között, elképzelhető-e Magyarországon, hogy az ügyészség vádat emel, és bíróságra kerül az ügy?”

A legfőbb ügyész helyettese viszontválaszában azt mondta, amennyiben a nyomozás adatai megállapítják az összefüggést, erre sor kerülhet. “Az ügyészség a helyén van, és végzi a dolgát” – zárta válaszát a legfőbb ügyész helyettese.

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

Toók László Flórián

Toók László Flórián újságíró, a Közbeszéd alapító-főszerkesztője.