Tragikus haláleset: Elhunyt Jakab Ferenc virológus
46 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Jakab Ferenc virológus, egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem innovációs rektorhelyettese, a Virológiai Nemzeti Laboratórium
46 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Jakab Ferenc virológus, egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem innovációs rektorhelyettese, a Virológiai Nemzeti Laboratórium
A januárban indult CSOK Plusz iránt élénk érdeklődés mutatkozik, már az első hónapban több mint ezer beadott hitelkérelem történt a
Rogán, takarodj! Orbán, takarodj! – Válaszoljanak a valódi felelősök címmel tart szerdán tüntetést a Momentum a Karmelita kolostornál 18 órától
Hétfőn nyílt meg a Fridays for Future Magyarország, az Egységes Diákfront és az ADOM Diákmozgalom közös blankettája – tájékoztatta a
Bedő Dávid, a Momentum Mozgalom elnökségi tagja és frakcióvezető-helyettese bejelentette, hogy a Momentum ott lesz kedden Bicskén és megvédi a
A Demokratikus Koalíció ifjúsági aktivistái egy köteg selyemzsinórt vittek a pedofilsimogató Novák Katalin köztársasági elnök hivatalához, a Sándor-palotához, miután Orbán
A közös lista érdekében indított aláírásgyűjtésről, a választások tétjéről és a lehetséges alternatívákról is beszélt Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő, az
Levélben tájékoztatta a Demokratikus Koalíció Ferenc pápát arról, hogy Novák Katalin köztársasági elnök Őszentsége tavaly áprilisi, magyarországi látogatására hivatkozva adott
Botrányos a kormány foglalkoztatáspolitikája. A multinacionális vállalatok esetleges kivonulására hivatkozva támogatta magyar adófizetői forintokból ezeket a vállalatokat, ehhez képest a
Február 17-től életbe lép a digitális szolgáltatásokról szóló európai jogszabály, a Digital Services Act (DSA). A megfogalmazott elvárásokat (többek közt
2024. február 1-én, 15:30-kor a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) előtt demonstrációt tart Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese és elnökségi tagja, valamint
Donáth Anna, a Momentum újonnan megválasztott elnöke Tompos Márton parlamenti képviselőt nevezte ki alelnökének – tájékoztatta a párt a Közbeszédet.
Aki tavaly januárban vett fel egy átlagos lakáshitelt, és most újra cseréli a kölcsönét, az akkori 120-125 ezres törlesztőrészletét 80-90
Egy hagyományos házépítéshez képest sokkal hamarabb beköltözhetőek a könnyűszerkezetes házak, amelyek a CSOK Pluszra jogosultaknak is jó alternatívát jelenthetnek. Hiszen
Donáth Annát, a Momentum EP-listavezetőjét ma a párt Küldöttgyűlése elnökké választotta. Donáth Anna elnöki beszédét Bibó István A szabadságszerető ember politikai tízparancsolatának felidézésével kezdte.
Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő, az MSZP társelnöke Mellár Tamás országgyűlési képviselővel beszélget a közös lista fontosságáról, illetve az MSZP ennek
Február elsején dönt az NVB az eutanázia népszavazásról – ezt Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese ismertette a Facebook-oldalán. „Február 1-én dönt
A Momentum Mozgalom és annak parlamenti frakciója támogatja a Svédország NATO-csatlakozásának ügyében kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülést, hiszen az állampárt által
Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője a kikérte a Bizottságtól a decemberi, Magyarországra vonatkozó döntésének részletes, írásbeli indoklását, ugyanis szerinte nem
Rózsa András, a Momentum zuglói polgármester-jelöltje átragasztotta Horváth Csaba közpénzből finanszírozott plakátjait, mert szerinte ez ugyanolyan méltatlan kampányolás, mint amilyet