Rendkívüli hír érkezett a minimálbérről – gyökeres változások jönnek
Jövőre 15 százalékkal emelkedhet a minimálbér és 10 százalékkal a garantált bérminimum a formálódó bérmegállapodás alapján, azonban középtávon már az
Jövőre 15 százalékkal emelkedhet a minimálbér és 10 százalékkal a garantált bérminimum a formálódó bérmegállapodás alapján, azonban középtávon már az
Szombaton a nap nagyobb részében fátyolfelhős, napos idő várható, majd késő délutántól észak felől már vastagabb felhők érkeznek, de csapadék nem
Az orosz erők péntek reggel ismét tüzet nyitottak a kelet-ukrajnai Harkiv város központjára, az eddigi információk szerint két halálos áldozata
Nargesz Mohammadi iráni aktivista, újságíró kapja idén a Nobel-békedíjat „a nők iráni elnyomása ellen és az emberi jogokért és szabadságért
Sajtótájékoztatón jelentette be Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője és Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese, hogy pártjuk országos aláírásgyűjtésbe kezd az
„Jövő héten csütörtökön Szegedre látogat egyetemünk Nobel-díjas kutatóprofesszora, Karikó Katalin” – közölte a Szegedi Tudományegyetem. A tervek szerint az egyetem oktatói
Csak a magyar közvélemény átverését szolgálja a Fidesz vendégmunkás-törvényének tervezett módosítása. Ugyanis a vietnámi lapok – a G7 portál által
Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án koszorút helyezett el az aradi emlékműnél az MSZP pártigazgatója, Molnár Zsolt országgyűlési képviselő. Videóüzenetében
A kormány azokon a területeken várja el a hitelezés kamatsapkákkal történő beindítását, ahol ennek jelei nem látszanak. A személyi hitelek
Dobrev Klára szerint az állam feladata lesz, hogy minden ember fontosnak és megbecsültnek érezze magát. Dobrev Klára az Árnyékkormány programbemutató
Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke és frakcióvezetője a Facebookon számolt be arról, hogy a Fidesz még tárgysorozatba sem vette a
Az államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjúban Karikó Katalin kutatóbiológus és Krausz Ferenc fizikus Nobel-díjával kapcsolatban azt hangoztatta, hogy: mind
Maruzsa Zoltán szerint a konténer csúnya szó, de „egy jó konténertanterem sokkal jobb, mint egy régi százéves, vagy pláne egy
A Facebookon számolt be róla Tompos Márton, a Momentum frakcióvezető-helyettese, hogy Gyüre Anita, volt helyettes államtitkár cégével kötött szerződést az Agrárminisztérium
Súlyos buszbaleset történt kedd este az olaszországi Mestrében: egy busz lezuhant a Vempa nevű felüljáróról a vasúti sínekre. Az olasz
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese Facebook-bejegyzésében tette helyre a szélsőjobbos Novák Elődöt: A rasszista, listázó elődpárt köpönyegéből kibújt Mi Hazánknak
Október 9-től a kormány által kért 8,5 százalékos kamatplafon alapján kínálja a lakáshiteleit az Erste Bank, amely a vállalati hiteleinél
A minimálbéremelésről, a költségvetési hiánycél felemeléséről, a kormány elhibázott politikájáról, valamint a háromszereplős gazdasági vitáról is beszélt Vajda Zoltán országgyűlési
Akkora a baj az idei költségvetésben, hogy már a fideszes parlamenti többség által megválasztott Költségvetési Tanácsnak kellett figyelmeztetnie az Orbán-kormányt:
Milorad Dodik, a Putyin-párti boszniai szerb vezető szerint Magyarország finanszírozhatja meg azokat a helyi projekteket náluk, amelyek mögül Németország nemrég