Belföld

Korrupció gyanúja miatt felmentett volt helyettes államtitkárával köthetett tanácsadói szerződést az Agrárminisztérium

A Facebookon számolt be róla Tompos Márton, a Momentum frakcióvezető-helyettese, hogy Gyüre Anita, volt helyettes államtitkár cégével kötött szerződést az Agrárminisztérium mindössze négy hónappal azután, hogy Gyüre távozott a minisztériumból korrupció gyanúja miatt.

„Gyürét 2020. december 15-én nevezte ki, majd február 15-én mentette fel Orbán. Ez valószínűleg nem volt független attól, hogy a hatóságok szerint Gyüre szintén érintett volt abban az korrupciós ügyben, ami miatt Gyüre elődjét, Nagy Jánost elvitték” – ismerteti bejegyzése elején a helyzetet Tompos.

A Momentum politikus azonban megírja, hogy nem hagyták sokáig az út szélén Gyürét, ugyanis négy hónappal később már havi nettó két milliós tanácsadói szerződést kötött a minisztérium azzal a céggel, amelyben divízió igazgató Gyüre Anita.

„Tehát hiába folyik ellened eljárás, hiába vittek el két hónapnyi helyettes államtitkárkodás után, a volt munkahelyed egy cégén keresztül a saját területedre havi 2 millióért kér fel egy külsős tanácsadót. Te pedig feltűnsz ennél a bizonyos tanácsadónál, mint divízió igazgató… Micsoda véletlen” – zárja bejegyzését Tompos.

Kép: Telex

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények

Vélemény, hozzászólás?