Jocó bácsi, aki már csak múlt időben gyakorló nagy betűs Pedagógus…. – Balatoni József búcsúja a tanári pályától
Hónapok óta készülök arra, hogy ezt a cikket meg kell írnom, el kell mondanom végre, amit én már régen tudok,
Hónapok óta készülök arra, hogy ezt a cikket meg kell írnom, el kell mondanom végre, amit én már régen tudok,
Az MSZP országgyűlési képviselője a mai napon Zamárdiban tartott sajtótájékoztatót „Mitől fizetős vagy sem a balatoni strand?” – címmel. Molnár
Az idei Pride főfelszólalói között volt Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese is, aki beszédében kiemelte, hogy évről-évre, alkalomról-alkalomra egyre többen
„Most a magyar emberek rosszabbul élnek – sokkal rosszabbul – mint egy évvel ezelőtt, a következő negyedévben még rosszabbul fognak
Budapest után a Balaton déli partján nyitotta meg újabb üzletét nemrég az Odu Store. A babaholmikat kínáló cég Orbán Ráhel tulajdona, a
Hétfőn rendeznék a Fortuna Düsseldorf-Puskás Akadémia barátságos futballmérkőzést. Ez valószínűleg a nyári felkészülési szezonban egy jelentéktelen epizód lenne, a német
A helyi választási bizottság először elutasította az akkumulátorgyár ügyében kezdeményezett népszavazási kezdeményezést, ám a Győri Törvényszék azt később mégis hitelesítette, most azonban az
Cséplő Dániel, a Szolidaritás Mozgalom IX. kerületi polgármesterjelöltje megdöbbenve látja, hogy a kerület regnáló polgármestere a kerületet érintő súlyos problémák
A jövő évi büdzsében az Orbán-kormány 600 milliárd forinttal tervezte túl a bevételeket – állítják a Magyar Nemzeti Bank elemzői.
„Nem az íróasztal mögül kell dönteni, hanem a terepre ki kell menni és beszélgetni kell az emberekkel, a gyári munkásokkal,
A magyar kormány legalább 2015 óta folyamatosan olyan kampányokat folytat, amelyekkel azt sugallják, hogy valamilyen komoly veszély fenyegeti az országot.
A különféle járások kedvelőinek kedvéért a 444.hu megmutatott egy rövid, de szakmailag igen érdekes jelenetet a vilniusi NATO-csúcsról, ahol Orbán
Péntek reggel nyolcadik alkalommal bontotta el a Fidesz hazug kordonjait a Momentum, amelyek a Karmelita kolostor előtt állnak és a
Szécsi Noémi évtizedek óta lenyűgöz egyedi, vicces, meglepő és elgondolkodtató stílusával. Nagyon örültem, amikor lehetőségem nyílt a Budapest Nagyregény kapcsán
A Fidesz nem „lecsapolni akarja a mocsarat”, ahogy korábban hangoztatta, hanem ezek szerint szügyig dagonyázni benne. Orbán Viktor pártjának EP-képviselői
A reálbérek 15,6 százalékkal csökkentek Magyarországon 2023 első negyedévében 2022 első negyedévéhez képest az OECD munkaerőpiaci jelentése szerint. Megjegyzik: semelyik
Hajnal Miklós, a Momentum országgyűlési képviselője a Facebook-oldalán tette közzé, hogy ezúttal őt felejtették rajta egy belsős levelezésen, amelyben az Esztergom-Budapest
2023. július 14-én, pénteken, 10:00 órakor, a Belügyminisztérium előtt, a Széchenyi István téren a Momentum szimbolikus temetést tart, amelyen a
A Szerencsejáték Zrt. támogatási keretéből május-júniusban jutott pénz Szijjártó Péter miniszter testvére cégének, az ex-MIÉP-es zenész Schuster Lórántnak, továbbá egy
Az OECD munkaerőpiaci jelentése szerint 2023 első negyedévében Magyarországon 9,8%-kal emelkedtek a nominálbérek, viszont itthon estek a legnagyobbat eközben a reálbérek: 15,6%-os