Három hónapot kaptak Orbánék, hogy megmagyarázzák az elmúlt idők legnagyobb lehallgatási botrányát
A kémszoftverek politikai célú használata több ponton is beleütközik az Emberi Jogok Európai Egyezményének előírásaiba – figyelmeztet az Európa Tanács
Orbán Viktor
A kémszoftverek politikai célú használata több ponton is beleütközik az Emberi Jogok Európai Egyezményének előírásaiba – figyelmeztet az Európa Tanács
Ujhelyi István, európai parlamenti képviselő, az Esély Közösség alapítója a Közbeszédnek is eljuttatott vasárnapi nyílt levelében az egészségügyre szánt források
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese Facebookon számolt be róla, hogy a Momentum gazdasági kampányának keretein belül útnak indult a párt plakátautója,
A 24.hu kiváló összeállítása felidézi a Fidesz által akkor kifogásolt költéseket. Érdemes figyelni ezek mértékére, valamint közben magunk elé idézni
Gelencsér Ferenc, a Momentum elnök-frakcióvezetője a közösségi médiában számolt be róla, hogy immáron 4 hónapja nem válaszolt neki Sára Botond, a budapesti
Üres pénztárcák váták a kormány tagjait a mai plenáris ülés előtt a Parlamentben. A tárcákat a Momentum képviselői tették oda,
Csak a magyar közvélemény átverését szolgálja a Fidesz vendégmunkás-törvényének tervezett módosítása. Ugyanis a vietnámi lapok – a G7 portál által
Dobrev Klára szerint az állam feladata lesz, hogy minden ember fontosnak és megbecsültnek érezze magát. Dobrev Klára az Árnyékkormány programbemutató
A spanyolországi Granadába utazik Orbán Viktor miniszterelnök, ahol csütörtökön az Európai Politikai Közösség (EPC) harmadik csúcstalálkozóját rendezik meg – tájékoztatta
Akkora a baj az idei költségvetésben, hogy már a fideszes parlamenti többség által megválasztott Költségvetési Tanácsnak kellett figyelmeztetnie az Orbán-kormányt:
Milorad Dodik, a Putyin-párti boszniai szerb vezető szerint Magyarország finanszírozhatja meg azokat a helyi projekteket náluk, amelyek mögül Németország nemrég
A csütörtöki kormányfői bejelentés meglehetősen összeszedetlenre sikeredett, ráadásul a történet ott ment félre, ahol csak félre tudott menni, miközben némiképp
Orbán budapesti házánál akciózott a Momentum szerda reggel, erről a párt a Facebook-oldalán számolt be. Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese
Vadai Ágnes azt követően fordult a belügyminiszterhez hogy – mint korábban mi is hírt adtunk róla – Orbán Viktor házától
Hadházy Ákos képviselő Polt Péter legfőbb ügyész válasza kapcsán gondolja, hogy Nagy János volt az elkövető, illetve erősen bírálja a
27 milliárd forintot csoportosítottak át az űrhajós képzésre, 1,6 milliárdot pedig a Budapest-Belgrád vasút építésére – szúrta ki a Magyar
A Mindenki Magyarországa Néppárt csalódottan veszi tudomásul a szlovák választások eredményét, amely során nem sikerült a törvényhozásba jutnia a magyarokat
Bedő Dávid és Lőcsei Lajos, a Momentum országgyűlési képviselői, valamint Stummer János, a párt politikusa akkuhulladékokat vittek Orbán Viktor felcsúti
Szanyi Tiborék reagálás a szlovákiai választásra. Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom Orbán Viktor politikai ténykedésének kudarcaként is értelmezi a hétvégi
Robert Fico pártja az Irány (Smer-SD) a megszerzett voksok 23,6 százalékával nyerte az előrehozott szlovák parlamenti választást a leadott szavazatok