Új rendeleteket hozott a jegybank – erről jobb, ha Te is tudsz!
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) két új rendeletet adott ki – a korábbi rendelet hatályon kívül helyezésével egyidejűleg – a
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) két új rendeletet adott ki – a korábbi rendelet hatályon kívül helyezésével egyidejűleg – a
Nem dőlhet hátra az a több százezer ügyfél, aki leváltotta márciusban az addigi lakásbiztosítását. Nem biztos ugyanis, hogy mindenkinek érvényes
Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus
Márciusban tovább csökkent a lakáshitelek átlagos kamata, az új szerződések összege pedig megközelítette a 100 milliárd forintot, amire utoljára közel
A tavaly szeptemberi adathalász támadások után újabb telefonos csalási kampány zajlik. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több telefonszámának másolásával is
Újabb csalási kísérletben igyekeznek csalók hitelesnek tűnni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nevével és logójával: egy most terjedő emailes csalásban
Vezetői körlevélben utasította a bankokat az MNB, hogy amikor árat emelnek, világosan magyarázzák el az ügyfeleknek, miért döntöttek így, és
Megnéztük, mit kínálnak április közepén a bankok a lakáshitelt felvevőknek. A 7,3%-os THM-plafon januári bevezetését követő nagy januári kamatcsökkentések után
Április 1-től minden hazai fogyasztó és vállalkozás teljesítheti fizetési tranzakcióit fizetési kérelem elfogadásával és arra válaszul azonnali fizetés kezdeményezésével –
Szokatlanul kemény, de egyáltalán nem szokatlan tartalmú gazdaságpolitikusi összecsapás bontakozott ki Magyarországon az elmúlt héten. Azért nem szokatlan, mert Matolcsy
Az eső mentette meg a magyar gazdaságot attól, hogy 3 százalékkal zuhanjon, de így is csúnya mínuszban zártuk 2023-at. A
Mikor vezetheti be Magyarország az EURÓ-t? Mi fog történni a forinttal és hogyan készül minderre a Magyar Nemzeti Bank? –
Március a lakásbiztosítítás hónapja lesz, amikor sok tulajdonos választhat az igényeihez és a pénztárcájához a meglévőnél jobban illeszkedő ingatlanbiztosítást. A
A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, az ipari termelői
Felpörgött a hitelpiac 2023 végén. A lakáshiteleknél a kamatplafon is hozott némi fellendülést, de igazán a személyi kölcsönökre és a
A szabályok értelmében a bankok az inflációra hivatkozva növelhetik a díjaikat. Mivel a KSH bejelentette a 2023-as évre vonatkozó átlagos
Közel ötödével drágulhat áprilistól a bankolás, ennyivel emelhetik díjaikat a bankok a szabályok szerint. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint az átlagos
Az MNB friss elemzése szerint az elmúlt negyedévben a magyar háztartások pénzügyi megtakarítása 3200 milliárd forinttal gyarapodott. Magyarán ennyivel nőtt
Országosan 0,5 százalékkal emelkedtek a lakásárak 2023 második negyedévében az előző negyedévhez képest, éves szinten viszont – kilenc év után
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke is felszólalt a pekingi Egy övezet, egy út fórum tematikus rendezvényén, ezen