Az egyre olcsóbb lakáshitelek is jóval drágábbak még, mint három éve
Januártól már 7 százalék körüli THM-mel vehetünk fel 10 millió forintos lakáshitelt átlagbérrel, míg egy éve még 10 százalék körül
Januártól már 7 százalék körüli THM-mel vehetünk fel 10 millió forintos lakáshitelt átlagbérrel, míg egy éve még 10 százalék körül
Az elmúlt évben legalább 45 százalékkal visszaesett a babaváró iránti kereslet, 2024-ben viszont főnixként szárnyalva kezdheti az évet ez a
Felpörgették a forgalmat az év végén a bankokban a családtámogatási lehetőségüket 2024-től már elvesztő igénylők. Közülük aki még tehette, gyorsan
Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom a jövedelmek (értékének) zuhanórepülését látja az MNB friss jelentésében, amely szerint a lakosság bruttó hitelállománya
2024. január 1-jétől emelkedik a Babaváró összege, a házaspárok 10 millió forint helyett 11 millió forinthoz juthatnak hozzá a konstrukció
Tízmillió forint a tét azoknak gyermekvállalást tervezőknek, akik az év végével elvesztik a jogosultságukat a babaváró hitelre. A bankok szerint
Több, mint 3 százalékponttal kisebb kamattal indul majd a CSOK Plusz a januárig érvényben lévő CSOK hitelhez képest – ez
Megjelentek a januártól elérhető CSOK Plusz részletszabályai, egyelőre jogszabálytervezetként. A kormányzati bejelentések alapján ismert feltételek nem változtak, számos szabály terén
A CSOK Plusz bevezetése miatt a következő hónapokban várhatóan ismét visszaesik majd a Babaváró miatti amúgy is visszafogottabb kereslet –
Továbbra is tervezhetnek – ráadásul a támogatásokat együtt kihasználva immár akár önerő nélkül is – a városban családot alapítani akaró
Amíg a lakáshitelezésbe kamatplafonnal igyekeznek életet lehelni, addig személyi kölcsönt a magas kamatok ellenére is sokan vesznek fel, és vannak
A friss adatok szerint ennyiért nem nagyon kell a lakáshitel az ügyfeleknek, a személyi kölcsönt viszont akár ilyen drágán is
Több nagybank csökkentette októbertől és az elmúlt hetekben a kamatait, így a lakáshiteleknél egyre több ajánlatot találhatunk 10 százalék alatti
Akinek folyószámlahitele van, egyre nagyobb mínuszba kerül a hónap végére. A kártyahiteleknél is növekszik az átlagos összeg, és gyakoribb a
A magyarok 53 százaléka számít még idén ősszel nagyobb extra kiadásra. A háztartások pénzügyeit a fűtési szezonra való felkészülés mellett
Az MNB hozzányúlt a fogyasztóbarát lakáshitel feltételeihez, így megteremtette a lehetőséget arra, hogy az ügyfelek a futamidő alatt egyszer díjmentesen
A gazdasági válság, az apadó pénztárcák és az óvatosabb hitelfelvétel elhozta az áruhitelek reneszánszát. A folyósítás több éves rekordokat döntöget,
A szülők csaknem kétharmada szerint 50 ezer forintnál is többet kell költeni gyermekenként tanévkezdéskor. A Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke
Rövid látogatást tettünk hazánk egyik legszebb történelmi városában, Győrben, ahol korábbi interjúalanyunkkal, Koller Klaudia ingatlanszakértő és ingatlanmarketingessel találkoztunk. Egy
A bankbetétekre hatalmas csapást mért a szocho és az infláció, százmilliárdokat vesznek ki a háztartások a bankokból, hogy befektessék jobb