A szakképzésben oktatók bére is átlagosan 32 százalékkal emelkedik
A megjelent kormányhatározat értelmében 32,2 százalékkal tovább nő a szakképzésben oktatók bére, így a történelmi mértékű emeléssel négy év alatt
A megjelent kormányhatározat értelmében 32,2 százalékkal tovább nő a szakképzésben oktatók bére, így a történelmi mértékű emeléssel négy év alatt
A magyar kultúra napja ünnep, ugyanakkor jó apropó is a helyzetértékelésre. A politika akkor jár el helyesen, ha nem diktálni
Legkésőbb január 30-ig minden pedagógus megkapja a hivatalos értesítést az őt érintő béremelés pontos összegéről, február elején pedig valamennyien a
Demonstrációt tartott több szervezet szombaton Budapesten, Budapesten, a Belügyminisztérium épülete előtt. A résztvevőknek a rendőrök meleg teát osztottak. A demonstrációt
Lesújtó híreket közölt a KSH és az Eurostat a magyar gazdaság válságos állapotáról: az Orbán-kormány megszorításai miatt hatalmasat zuhant a
Kéthetes sztrájkba kezdek szerdán a bírák és az ügyészek Szlovéniában az elmaradt béremelések miatt – közölte a szlovén közszolgálati televízió.
Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök és Varga Ferenc bér- és munkaügyi miniszter Dunakeszin mutatta be az Árnyékkormány bér- és munkaügyi programját –
Nagyjából ezer sofőr hiányzik a Volánbusznál, amit súlyosbít, hogy a bezárt vasútvonalak helyett is buszoknak kell közlekedniük. Dobi István a
Január elsejétől hat százalékkal emeli a tartósan beteg családtagjukat otthon ápolók díját a Belügyminisztérium: ez havonta mindössze 2700 forintnyi emelést
Hiába kapnak emelt bért júliustól az egészségügyi szakdolgozók, van, aki mégis kevesebb pénzt visz haza. A veszprémi kórház egyik dolgozója