Még ki se tört az igazi nyár, de már elevenen fő meg a Föld északi féltekéje
Sorra halnak meg az emberek az irtózatos hőségben a világ több pontján, ahogy a nyár megkezdi első ostromát a bolygó
Sorra halnak meg az emberek az irtózatos hőségben a világ több pontján, ahogy a nyár megkezdi első ostromát a bolygó
A CENTCOM szerint nincs arra utaló jel, hogy civil áldozatokat is követelt volna a légicsapás. Megölték az Iszlám Állam nemzetközi
Irán nem küldött figyelmeztetést az Egyesült Államoknak az Izrael elleni katonai akció időkeretéről vagy lehetséges célpontjairól – közölte a Fehér
Az Egyesült Államokat fenyegető összehangolt terrortámadás megnövekedett veszélyével érvelve kért megnövelt költségvetési forrásokat az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója
Az arizonai legfelsőbb bíróság úgy határozott, újra életbe lépteti az 1864-es, szinte minden abortuszt tiltó törvényt, de 14 napig nem
Az AstraZeneca és a Pfizer vezérigazgatói ígéretet tettek arra, hogy támogatják a kínai biogyógyszeripar növekedését, annak ellenére, hogy amerikai politikusok
Miközben szükségünk van akkumulátorral működő mobiltelefonokra, laptopokra, elektromos közlekedési eszközökre, és még tovább lehetne sorolni a sort, az ehhez szükséges
A Donald Trump floridai birtokába látogató Orbán Viktorról is szót ejtett Joe Biden egy pennsylvaniai kampányrendezvényen. Az amerikai elnök először
Az amerikai küldöttség elsősorban a svéd NATO-csatlakozás elhúzódó magyar ratifikációjáról tárgyalt volna – írja az Euronews. A New Hampshire-i demokrata
A német gazdaság úgy ért fel a dobogóra, hogy hónapok óta recesszióval küzd, mert közben Japánban is visszaesés volt, és
Egy hatalmas, ritka cápát sodort partra a tenger Amerikában – írja a Boston Globe. Az állat tetemét helyi idő szerint szerda
Nagyinterjút adott a hétvégén Jerome Powell Fed-elnök a CBS-nek, amelyben többek között megismételte a januári kamatdöntő ülés után elhangzott üzenetét,
Titkos tárgyalásokat folytatott több amerikai és brit lap szerint Ukrajna a G7-országokkal, valamint néhány semleges nagyhatalommal a háború lezárásáról még
Az amerikai Képviselőház elfogadta az Izrael anyagi támogatásáról szóló republikánus törvényjavaslatot csütörtökön. Az alsóházban elfogadott jogszabály 14,3 milliárd dollárt biztosítana
Észak-Korea felgyorsíthatja az ukrajnai háborúba szánt tüzérségi lőszerek szállítását Moszkvának, de ez nem jelentene nagy változást a háborúban – jelentette
Ugyanis elutasították Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztőjének amerikai vízumkérelmét – számolt be a 24.hu. Szöllősi a Facebookon azt írta,
Nancy Pelosi az Egyesült Államok jelenlegi törvényhozásának egyik legidősebb tagja. Pelosi, aki márciusban betöltötte a 83. életévét, pénteken a San
Az 56 éves Pascale Ferriert 22 év börtönbüntetésre ítélték biológiai fegyverekkel kapcsolatos vádak miatt – írta meg a BBC. A