Belföld

Csak ezt ne! Akkumulátorgyár épül a szomszéd telken?

Miközben szükségünk van akkumulátorral működő mobiltelefonokra, laptopokra, elektromos közlekedési eszközökre, és még tovább lehetne sorolni a sort, az ehhez szükséges nyersanyagok kitermelését szolgáló bányákat és feldolgozó üzemeket már nem akarjuk.

Zöld energiára egyre nagyobb szükségünk van, de nem kívánunk szélerőművek mellett élni. Azaz a modern civilizáció termékei kellenek, de azokat semmiképpen se a lakhelyünkhöz közel állítsák elő és telepítsék. „Tehát akkor ki viselje a hátrányt?”

– teszi fel a költői kérdést tavaly megjelent könyvében Elisabeth Gammelsæter norvég írónő az elmúlt 50 évben hazájában előfordult NIMBY-esetekről.

NIMBY és YIMBY

A NIMBY mozaikszó a not in my backyard, vagyis ne az én kertemben kifejezésből ered, és a Cambridge szótár szerint azt a jelenséget írja le, amikor valaki nem akarja, hogy valamit a lakóhelye közelében építsenek vagy csináljanak. Bár szükség lenne arra, csak a helyiek szerint jobb lenne, ha azt valahol máshol valósítanák meg. Nagy-Britanniában az 1970-es és 80-as években egyre szélesebb körben elterjedt jelenség lett az elsősorban a nukleáris fejlesztésekkel szembeni NIMBY típusú nyilvános polgári ellenállás.

A NIMBY és annak ellentéte, a YIMBY (yes in my backyard) kifejezések így valójában egy-egy javasolt fejlesztési projekttel kapcsolatos negatív vagy pozitív lakossági attitűdöket írják le. Ezeket feltételezhetően befolyásolja az ún. földrajzi (térbeli) diszkontálás, ahol a lakóhelytől való távolság hozzájárulhat a helyi ellenálláshoz vagy támogatáshoz. A földrajzi vagy térbeli diszkontálás kifejezés arra az elméletre utal, hogy az emberek szívesebben tartózkodnak közel ahhoz, amit valamilyen okból szeretnek, és távol akarnak lenni attól, amit nem támogatnak. A NIMBY fontos dimenziója a lakóhely és a tervezett fejlesztés vagy területhasználat közötti távolság feltételezett hatása.

Gammelsæter célja az volt, hogy könyvét azok számára írja meg, akik pontosan ilyen dilemmákkal találják szemben magukat, hogy jobban kezeljék ezeket az eseteket, és megakadályozzák, hogy ezek megoldhatatlan konfliktusokká váljanak. Szerinte a projektek jobbak és elfogadottabbak is lehetnek egy-egy kritikus ellenállás kapcsán. Tanácsokkal szolgál azok számára is, akik szilárdan elleneznek egy-egy fejlesztési projektet. Azt írja, hogy ezek a konfliktusok valójában elsimulnak, és néhány év múlva az embereknek továbbra is azokban a kis közösségekben kell együtt élniük.

A szerző szerint az orosz-ukrán háború rádöbbentette a döntéshozókat, hogy nagyon erős a nyersanyagfüggésük Oroszországtól és főként Kínától, ennek csökkentése érdekében egyre több nyersanyagokat feltáró-fejlesztő projektet indítottak be. Ennek hatására megnőtt a NIMBY-szindróma esélye is ahogy írja: „Az embereknek ezután is együtt kell élniük, a fejlesztéssel vagy a fejlesztés nélkül”.

WIMBY-eset is van

Norvégiában manapság szaporodnak a konfliktusok ezen a téren. Egy friss tudományos kutatás foglalkozik a WIMBY (why in my backyard, azaz miért az én kertemben) jelenségével is. A szerzők a WIMBY-t úgy határozzák meg, mint egyfajta helyi közömbösséget, tanácstalan, de kételkedő közösségi viselkedést például abban, hogy részt vegyenek-e a helyi energiaátmenetben.

A tanulmány két északi-sarkvidéki norvégiai kísérleti és demonstrációs projekt fogadtatását vizsgálva bemutatja, hogy a helyiek passzívan fogadják, vagy vonakodva támogatják a halászatban és az energiarendszerekben hozott zöld intézkedéseket. Még akkor is, ha a helyi lakosság támogatja a zöld átmenetet, és elismeri az éghajlatváltozás kihívásait, nem feltétlenül látják annak jelentőségét közösségük számára. A következtetés az, hogy ha egy projekt figyelmen kívül hagyja a helyi közösségi gyakorlatokat és véleményeket, vagy nem foglalkozik megfelelően a helyi közösség aggályaival, akkor abból könnyen WIMBY-, majd NIMBY-szindróma lehet.

A létesítmények elhelyezésének ellenzését hagyományosan egyenlővé teszik a NIMBY-szindrómával. Ezt a jelenséget számos különböző esetben elemezték

  • infrastrukturális létesítmények (pl. veszélyes, nukleáris és hagyományos hulladékkezelő létesítmények, atom- és hagyományos erőművek, tengeri olajfúrások, autópályák, vasutak, repterek stb.)
  • és szociális gondoskodást szolgáló (pl. mentális egészségügyi ellátó, árvaellátó)
  • vagy akár büntetésvégrehajtási létesítmények esetében.

Tüntetések Amerikától Szerbiáig

Az Egyesült Államokban egyre növekszik az elutasított projektek száma: a NIMBY egyre erősebben akadályozza a Biden-kormányzat grandiózus zöldgazdaság-fejlesztési terveit. Például a Ford a kínai Gotion vállalattal együtt egy akkumulátorgyár építését tervezi Michiganben 2500 munkahelyet ígérve. Miután bejelentették a Ford akkumulátorprojektjét, a lakosok panaszkodni kezdtek. Az ellenzők azt állítják, hogy az akkumulátorprojektet az inflációellenes törvény (az USA 1000 milliárd dolláros hazai beruházásösztönzési csomagja) sietteti felgyorsítva az engedélyezési eljárásokat, és ezek nem várt környezeti károkat okozhatnak, hiszen a gyárat egykori mezőgazdasági és erdővel borított területen építik. A lakosok attól tartanak, hogy az akkumulátorgyártás balesetekhez és káros szennyeződésekhez vezethet.

Érdemes megjegyezni, hogy a NIMBY-szindróma mellett erőteljesen megjelenik a Kína-ellenesség is. A 2022-es év rekordot hozott az USA helyi közösségei által elutasított napenergia-projektek számában. Közel 80 helyi önkormányzat tiltott be vagy korlátozott ilyen projekteket. Ezenkívül 55 helyi közösség fogadott el rendeleteket, amelyek megtiltották a nagy szélfarmok létesítését.

Ilyen földhasználati konfliktusok évek óta akadályozzák a zöld energiatermelés növekedését mind az Egyesült Államokban, mind Európában, és úgy tűnik, hogy az ellenállás növekszik, ahogy az emberek közelebbről megismerkednek a létesítményekkel. Az akkumulátor-értéklánc kapcsán nemcsak az összeszerelő óriásgyárak ellen zajlanak lakossági tiltakozások, hanem a lítiumbányászattal szemben is.

  • Erre példa a nevadai Thacker Pass bánya esete, ahol a helyi indián törzsek fejezték ki ellenállásukat a projekttel szemben, amely szerintük nemcsak a környezetet károsítja, hanem meggyalázza a helyi lakosság kulturális és spirituális értékeit.
  • Hasonló heves konfliktusok tapasztalhatók a kormányok és az indián őslakosság csoportjai között a dél-amerikai lítium háromszögben zajló fejlesztések kapcsán.
  • De vannak európai példák is. Több mint két évvel ezelőtt a tüntetők utakat torlaszoltak el Szerbiában, tiltakozva egy hatalmas lítiumbánya megnyitása ellen. Látván a sorozatos tüntetéseket, a szerb kormány egyelőre feladta a Rio Tinto által tervezett beruházással kapcsolatos tervét.

OECD-útmutató

Az OECD is – amely évek óta foglalkozik a nyitott kormányzás különböző aspektusaival – alapos elemzést végzett a témában, és annak alapján 2022-ben útmutatót készített az állampolgári részvételi folyamatok hasznáról és megfelelő kezeléséről. Ez az iránymutatás az állampolgári részvételi folyamatokhoz minden olyan köztisztviselőnek vagy közintézménynek szól, akik érdekeltek lehetnek az állampolgári részvételi folyamatok lebonyolításában. Az iránymutatások tíz lépést írnak le az állampolgári részvételi folyamat megtervezéséhez, végrehajtásához és értékeléséhez, és nyolc különböző módszert tárgyalnak a polgárok bevonására: tájékoztatás és adatok, nyílt ülések, nyilvános konzultációk, nyílt innováció, polgári tudomány, polgári megfigyelés, részvételi költségvetés-tervezés és reprezentatív deliberatív folyamatok.

Az OECD szerint „mítosz, hogy az állampolgárokkal való – részvételi folyamatokban zajló – interakció csak negatív lehet”. A közszféra képviselői gyakran szembesülnek a polgárokkal olyan helyzetekben, mint a városháza ülése vagy egyéb nyilvános konzultáció, amikor általában a negatív mondanivalóval rendelkező állampolgárok jelennek meg, hogy panaszt tegyenek, vagy nem értenek egyet egy döntéssel. A részvételt azonban úgy is meg lehet tervezni, hogy konstruktív módon járuljon hozzá a megoldások közös megtalálásához és a konszenzus kialakításához. Ha egy polgári részvételi folyamat célja ötletek gyűjtése, megoldások közös kidolgozása vagy tevékenységek, szakpolitikák közös végrehajtása, akkor a polgárok konstruktív, értelmes módon fognak hozzáállni.

Az elmúlt 30 évben Magyarországon az ólomakkumulátor-bontókkal kapcsolatos telepítéssekkel szembeni viselkedéssorozat volt tipikusan NIMBY típusú, de az elmúlt években egyre több a NIMBY-szindrómás jelenség, amelyek a leghevesebben az akkumulátorgyárak felülről irányított telepítése elleni sorozatos tiltakozásokban öltenek testet, mint például Göd, Debrecen, Bátonyterenye, Alsózsolca, Sóskút esetében.

Azt is észre kell venni, hogy egyre többször nem csak egy-egy helyi közösség érdeke, hanem erős pártpolitikai szándékok is artikulálódnak az ilyen eseményeken, amelyeket nehezen lehet szétválasztani a valós érdekképviselettől. A NIMBY egy olyan társadalmi szindróma, amelynek megoldása nem könnyű, hiszen a legtöbbször minden oldalnak jórészt valós megfontolásokkal alátámasztható alapos indokai vannak, és mindenkinek engednie kell ahhoz, hogy egy fontos, de vitás fejlesztés létrejöhessen.

Egyre több hivatalos EU-s környezetvédelmi szakpolitikai döntés mutat arra, ami az elektromos autók elterjedésének a gyorsítását irányozza elő, valamint nap- és szélerőművek számának a még gyorsabb növekedését szorgalmazza. Ugyanakkor éppen környezeti megfontolásokból sokan rossznak tartják pl. az akkumulátorgyárak építését, vagy a mezőgazdasági területek lefedését naperőműparkokkal. Ez egy valós dilemma, amelyről széles körű társadalmi párbeszédet kell folytatni.

Kínában is kiemelt kérdés

Kínában is egyre alaposabban, tudományos megközelítésben foglalkoznak a NIMBY-szindrómával. Elemző cikkek járják körül azt a kérdést, hogy a NIMBY egy olyan konfliktusos összetett rendszer, amely nem lineáris, dinamikus és hierarchikus jellemzői szerint játékelméleti, matematikai, szociológiai módszerekkel megközelíthető. Eredményeik szerint, ha a NIMBY-szindrómát és kezelésének szabályait komolyan veszik a kormányzati szervek, akkor megfelelő politika, szakpolitika kialakításával elkerülhetik, csökkenthetik a létesítmények által okozott negatív külső hatásokat, és ezzel együtt megszüntethetik a lakosok elégedetlenségét, megoldhatják a társadalmi konfliktusokat, azaz a WIMBY-ből (Why in my backyard: miért nálam telepítsék) nem válik NIMBY. Komplex adaptív rendszermegközelítésen keresztül adnak megoldási sémákat többdimenziós hálózati struktúrán alapuló jelenségre.

Egy másik kínai tanulmány 2009 és 2021 között megtörtént 31 esetet dolgozott fel az ún. kvalitatív összehasonlító elemzés (QCA) módszertani eszközeivel. Az esetek a hulladékégetőn, atomerőművön, akkumulátorgyáron keresztül egészen a viadukt építésig nagyon széles fejlesztési palettát fednek le. A tanulmány szerint Kínában a NIMBY-tüntetések általában a kormány engedményével végződtek, ami egyrészt eredményes, másrészt visszafogja a helyi fejlődést. Fő üzenetük, hogy egyre fontosabb az állampolgársági tudat erősödése mellett a tudomány népszerűsítése, a részvételen alapuló átlátható folyamatok erősítése, nyílt kommunikáció és együttműködés, a kölcsönösen előnyös megoldások keresése, a tervezett létesítmények destigmatizálása.

Dán példa PIMBY-folyamatra

Jó mintául szolgáló példák vannak a NIMBY-szindróma elkerülésére Dániában. A dán folyamat olyan, amelyben mindenki részt vehet, hallathatja hangját. Minden szárazföldi szélturbina-telepítést helyi szinten vitatnak meg, és hagynak jóvá a helyi hatóságok. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a korai lakossági részvétel kulcsfontosságú az új szárazföldi szélenergia-projektek helyi támogatásának megteremtéséhez. Ez tulajdonosi érzést teremt a helyi közösségben, ahol a turbinákat telepítik.

Új szélturbinák telepítésekor egy ún. opciós vásárlási rendszer biztosítja, hogy a beépített kapacitás legalább 20%-ának megfelelő részesedést kínáljanak fel a helyi polgároknak a beruházásban. Ez a módszer hatékonyan elősegíti a közösségi részvételt és egyben felelősségvállalást is. És így lehet a WIMBY/NIMBY-szindrómából PIMBY-folyamat.

Hazai helyzet

A világon sok helyen az USA-tól, Kínán keresztül Európáig egyre nagyobb odafigyeléssel, empátiával, tudományosan megalapozott eszközökkel próbálják kezelni a NIMBY-szindrómát.

Magyarországon még nem látunk jó példát!

A felfokozott politikai légkörben inkább a nagyfokú bizalmatlanság és a tisztelet hiánya jellemzi a részvevő felek viselkedését, pedig lehetne sokkal jobb is helyzet.

A társadalom minél korábbi szakaszban való bevonása, egyértelmű és őszinte kommunikáció, egymás véleményének tiszteletben tartása, erőszakmentesség, a hatósági megfelelő információk kiadása, a beruházások és vállalatok átláthatóságának biztosítása, minőségi hatásvizsgálatok elvégzése és nyilvánossá tétele, tapasztalt mediátorok alkalmazása, minden olyan eszköz, amelyeknek használata ugyan bonyolult, feszültségekkel teli és lassú folyamatnak tűnik, de fel lehet gyorsítani egyenes üzenetekkel, jogi lehetőségek és szakpolitikai szükségszerűségek bemutatásával. Véleményünk szerint ezeknek a demokratikus eszközöknek a következetes használata nem spórolható meg, ha nem akarunk állandóan konfliktusokkal terhelt világban élni. (via portfolio.hu)

Fotó: Pixabay

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények