Külpol

Komoly dolgot üzent az amerikai jegybank elnöke

Nagyinterjút adott a hétvégén Jerome Powell Fed-elnök a CBS-nek, amelyben többek között megismételte a januári kamatdöntő ülés után elhangzott üzenetét, mely szerint „nem valószínű” a márciusi kamatvágás.

A jegybankárok további gazdasági adatokra várnak, amelyek megerősítik, hogy az infláció a Fed 2 százalékos célja felé tart.

A túl korai lépés veszélye az, hogy

a munka még nincs teljesen elvégezve, és hogy az elmúlt hat hónap igazán jó adatai valahogy nem is mutatják jól, hogy az infláció merre tart

– mondta Powell, majd hozzátette, hogy a jegybankárok nem gondolják, hogy ez így lenne.

Ennek ellenére a legbölcsebb dolog, amit tehetnek, adnak egy kis időt és megnézik, hogy a beérkező adatok továbbra is megerősítik-e, hogy az árnövekedés üteme fenntartható módon a 2 százalékos cél felé halad – valószínűtlen, hogy a döntéshozók között a márciusi ülésig „kialakul ez a bizalom” – tette hozzá.

Powell elmondta, hogy nem számít arra, hogy a döntéshozók “drámaian” megváltoztatják 2024-re vonatkozó kamatprognózisukat, amely szerint év végén három 25 bázispontos kamatcsökkentés után 4,5-4,75 százalék között lenne az alapkamatsáv.

Néhány kivételtől eltekintve az összes jegybankár szerint helyes lenne még idén elkezdeni mérsékelni a restriktív monetáris politikát és csökkenteni a kamatokat – árulta el Powell – ez az alapszcenárió – folytatta.

A cél csak a megfelelő időpont kiválasztása

– utalt ezzel arra, hogy a központi bank mikor kezdjen bele a kamatvágási ciklusba. (via ERSTE)

Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

Ezeket olvasta már?

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük