Újabb támadások voltak a Gázai övezetben, a Libanoni határnál és Ciszjordániában
Újabb támadások voltak a Gázai övezetben, a Libanoni határnál és Ciszjordániában a Hamász elleni háború 129. napján. Az iszlamista Hamász
Újabb támadások voltak a Gázai övezetben, a Libanoni határnál és Ciszjordániában a Hamász elleni háború 129. napján. Az iszlamista Hamász
Mintegy 5,5 tonna radioaktív víz áramlott ki szerdán a fukusimai atomerőműből a Csendes-óceánba. A szivárgást szerda reggel 9 óra előtt
Színészek, artisták és mutatványosok utcai előadásai nyitották meg Velencében a február 13-ig tartó karnevált szombaton, amely idén a város szülöttje,
Az egyiptomi határnál fekvő Rafahnál is bombáztak. Izrael újabb légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben, az egyiptomi határnál fekvő Rafahnál
A spanyol kormány öt százalékkal, havi bruttó 1134 euróra (421 ezer forint) emelte a minimálbért keddi ülésén Madridban. Az emelt
Magabiztosan nyerte a Demokrata Párt első hivatalos előválasztását, amit idén Dél-Karolina államban tartottak szombaton. A demokrata párti szavazók számára tartott
A novemberi stagnálás után decemberben erőteljesen nőttek a német feldolgozóipar új megrendelései a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis friss adatai
Nagyinterjút adott a hétvégén Jerome Powell Fed-elnök a CBS-nek, amelyben többek között megismételte a januári kamatdöntő ülés után elhangzott üzenetét,
Az ötkarikás ügyekben járatos insidethegames.biz a tudományos anyagot ismertetve kiemelte, hogy a globális klímaváltozás az idei július-augusztusra szélsőségesen magas hőmérsékletet
Micimackó betiltásának története a Kínai Népköztársaságban 2013-ig vezethető vissza, ám az évek során többször is cikkeztek róla. Ha már elfelejtette
Ezerkétszáz tonna hulladékot gyűjtöttek össze és hasznosítottak újra a Tisza ukrajnai forrásvidékén a PET Kupa Egyesület és a Diageo vállalat
Több mint 2 millió, az Egyesült Államokban értékesített autóját kell visszahívnia a Teslának az amerikai közlekedési hatóság szerdán közölt döntése
Ismét leállították a gyártást a Ferrero belgiumi üzemében szalmonella-fertőzés gyanúja miatt – írta a La Libre Belgique című francia nyelvű
Vízzel árasztották el izraeli katonák a palesztin Hamász iszlamista szervezet több alagútját a Gázai övezetben – jelentette be az izraeli
A Balti-tenger felett repülő orosz felderítő gép miatt riasztották kedden a német légierő készültségi géppárját a mecklenburg-elő-pomerániai Laage támaszpontról. A
A délkelet-ukrajnai (Tavria) szektorban az orosz erők egy nap alatt ötször használtak mérgező anyagokat tartalmazó lőszert, valószínűleg klórpikrines gránátokat –
Gyorsan olvad a világ legnagyobb jéghegye, az Antarktiszról leszakadt A23a – állapították meg a kutatók, akik az Eyos expedíciós vállalat
Normalizálni kell az Erdélyről szóló közbeszédet, hiszen Románia és Magyarország is tagja a NATO-nak és az Európai Uniónak – erről beszélt az
Sok hollandiai lakos aggódik amiatt, hogy háború törhet ki Oroszország és a NATO között, és a többség attól is tart,
Év elejétől kilenc külföldi országban díjmentesen vehetnek fel készpénzt az OTP Bank ügyfelei a bankcsoport több mint 2700 készpénzautomatájából –