Válság? Ugyan! – Varga Mihály még 270 milliót ad a Sámándobra
Varga Mihály még 270 milliót adott a Sámándobra, így most már nettó 4 milliárd forintnál tartanak az objektum elhelyezésének költségei
Varga Mihály még 270 milliót adott a Sámándobra, így most már nettó 4 milliárd forintnál tartanak az objektum elhelyezésének költségei
A DK TV DK Kulissza című műsorának új vendége Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese, honvédelmi árnyékminiszter volt. A videóból kiderül például,
Karikó Katalin vehette át az orvosi Nobel-díjat. Az esemény kapcsán Gyurcsány Ferenc Facebook-bejegyzésben reflektált. Most ne tépelődjünk egy darabig, hogy
A Mindenki Magyarországa Néppárt csalódottan veszi tudomásul a szlovák választások eredményét, amely során nem sikerült a törvényhozásba jutnia a magyarokat
Bedő Dávid és Lőcsei Lajos, a Momentum országgyűlési képviselői, valamint Stummer János, a párt politikusa akkuhulladékokat vittek Orbán Viktor felcsúti
A KSH adatai alapján a bruttó átlagkereset 15,2 százalékkal volt magasabb 2023 júliusában, mint egy évvel korábban. Ez akár jó
Szanyi Tiborék reagálás a szlovákiai választásra. Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom Orbán Viktor politikai ténykedésének kudarcaként is értelmezi a hétvégi
Ódor Lajos szlovák kormányfő bízik abban, hogy bármely kormány amely megalakul, mindent megtesz a szlovákiai békéért és sikeréért. „Szlovákiában demokratikusan
Nem jár majd a Railjet Budapest és München között, Bécsig lehet vonatozni, ott át kell majd szállni. De a győri
Tompos Márton, a Momentum frakcióvezető-helyettese és szóvivője a közösségi médiában reagált a szlovák parlamenti választásokra. A Momentum politikusa bejegyzésében azt írja: „A Momentum
Tudják, milyen az, ha a házuk mellett egy hatalmas gyár dübörög egész éjszaka, erős, zavaros hangokat kiadva? Az iváncsaiaknak már
Dobrev Klára, az Árnyékkormány miniszterelnöke a következő gondolatokkal köszöntötte a szépkorúakat október 1-je, az idősek világnapja alkalmából: „Egy szociáldemokrata kormányzásban
Az elmúlt időszakban mind a Mi Hazánk, mind a Jobbik a vendégmunkások elleni gyűlöletkeltésre építi a politikáját. „Migránsmunkás”, „vendégmunkás-bűnözés” és
„Túlzás nélkül állítható, hogy Európa vigyázó szemeit most Pozsonyra vetette az elmúlt időszakban: a most hétvégi szlovák választás kimenetele ugyanis
Talán sokan emlékeznek rá, hogy a könyvpiac valaha volt legnagyobb büntetését kapta a Líra könyvesbolthálózat, miután fólia nélkül árusította a
Orbán Viktor Facebook-oldalán jelentette be, hogy meghozta a várva várt döntést a kormány a nyugdíjak novemberi korrekcióját illetően. A miniszterelnök
Nagyon elcsúszott a kormány, 3,9 százalék helyett 5,2 lehet az idei hiány, mert nincs elég áfabevétel, ellenben drága az államadósság
Példaértékű összefogás segítségével változtatta meg egy békési család életét a hajdúsági Esély Közösség: a személyes felajánlásokból általuk összegyűjtött adományösszeg segítségével
Jelentősen drágulnak a jövő évtől az autópálya-matricák az infláció miatt. Lesz olyan matrica, amely havi közel 1500 forinttal fog többe
Az elemzői várakozások szerint nehéz hónapok várnak a forintra, amely a magas kamatok ellenére is gyengülni fog az orbáni infláció,