A Momentum aggodalmát fejezte ki Robert Fico győzelme miatt
Tompos Márton, a Momentum frakcióvezető-helyettese és szóvivője a közösségi médiában reagált a szlovák parlamenti választásokra.
A Momentum politikusa bejegyzésében azt írja: „A Momentum sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy magyar nemzetiségi párt nem került be a szlovák törvényhozásba. Ez azért különösen fájdalmas, mert a szlovák szélső jobboldali párt könnyen a kormánykoalíció tagja lehet.”
Továbbá hozzáteszi: „Közép-Európa számára intő jel a populista, elvtelen, Putyin-barát politika terjedése Szlovákiában. A Robert Fico által vezetett Smer győzelme azt jelentheti, hogy egy oroszbarát fordulat mehet végbe Szlovákiában. Ennek elkerülése lesz a legnagyobb feladat a Momentum szövetségese, a Progresszív Szlovákia és a többi nyugatos szlovák párt számára. Emellett a felvidéki magyarság védelme és képviselete az ő vállukat fogja nyomni, mert az olyan elvtelen populistákban, mint amilyen Fico, nem lehet megbízni. A felvidéki magyarság, és a békés egymás mellett élésben, a közös építkezésben érdekelt szlovák pártok, mint a Progresívne Slovensko továbbra is számíthatnak a Momentumra.”
Fotó: MTI/Kovács Attila
